2019. szeptember 3., kedd

Az üresség fogalma a taoizmusban és a buddhizmusban

A taoizmusban és a buddhizmusban sok a közös vonás. Ahogyan írtam A buddhizmus és a taoizmus című bejegyzésemben, a két hagyomány feltehetőleg i. sz. 1. század után Kínában került először kapcsolatba egymással. Ennek a találkozásnak az eredményeként alakult ki később a csan buddhizmus, és a különböző harcművészetekre is hatással volt a két hagyomány keveredése.

Feltehetőleg a több közös vonás miatt szokták alkalmanként összeolvasztani őket ott is, ahol egyértelműen különböznek egymástól. Erre egyik példa az üresség tana. Ez az összekeverés részben a fordításból adódik. Két kínai szó is van, amit “üresség”-nek fordítanak, ezek a wu és a kung.
A wu jelentése fejezi ki azt, amit általánosságban a taoista gyakorlásban értenek üresség alatt. Az utóbbi – kung – inkább a szanszkrit súnjatá vagy tibeti stong-pa-nyid szavak jelentével azonos. Ezeket szintén “üresség”-nek fordítják, és ez a buddhista gyakorlás és filozófia alapja.

Üresség a taoizmusban
A taoizmusban az üresség kétféle jelentéssel bír. Az első a Tao egyik minőségére utal. Ebben az értelmezésben az üresség a “telt” ellentéte. Talán itt közelítheti meg a legjobban a taoizmus “üresség” fogalma a buddhizmusét. Bár inkább egybehangzásról van szó, mintsem egyenlőségről.

A wu – mint “üresség” – második jelentése a belső megvalósulásra vagy az elme olyan állapotára utal, amely egyszerűséggel, lelki nyugalommal, türelemmel, szerénységgel és józansággal, mérsékletességgel jellemezhető. Egyfajta érzelmi hozzáállás, ami a világi vágyak hiányához kapcsolódik, beleértve a tetteket is, amelyek az elmének ebből az állapotából keletkeznek. Így az üresség azt jelenti, hogy kiürítjük elménkből az ösztönzést, törekvést, szándékot vagy vágyat, amelyek ellentétesek a Tao tulajdonságaival.

“A bölcs nyugodt elméje a menny és a föld tükre, minden dolog pohara. Üresség, nyugodtság, szelídség, íztelenség, lelki nyugalom, csendesség és nem-cselekvés – ez a menny és föld síkja és a Tao és tulajdonságainak tökéletessége.”
(Csuang-ce)

Lie-cében ezt olvashatjuk:

“Valaki ezt kérdezte Lie Cétől: “Mester, ugyan miért értékeled oly nagyra az ürességet?”
“Az ürességen nincs mit nagyra értékelni – válaszolta Lie Ce. – Nincs nyugalomhoz, nincs az ürességhez hasonló – mondta azután. – Dicséret nem érinti őket. A nyugalomban és az ürességben biztos menedéket találunk, a szerzés és az adományozás pedig csak összezavar minket.”

A Tao-te-king 11. fejezetében Lao-ce számos példát sorol fel az ilyen jellegű üresség fontosságáról:

“Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.”

Az ürességnek – wu - ezen általános elvéhez szorosan kapcsolódik a wu-wei – az ‘üres’ cselekvés vagy a nem-cselekvés cselekvése. Hasonlóan, a wu-nien az ‘üres’ gondolatok vagy a nem-gondolkodás gondolkodása; és a wu-hszin az ‘üres’ elme vagy a nem-elme elméje. Ezek a kifejezések hasonlóak Nágárdzsuna, i. sz. 2-3. századi máhájána buddhista filozófus munkáiban megtalálható fogalmakhoz. Az ő nevéhez fűződik a buddhizmusban található üresség (súnjatá) tanának részletes kidolgozása.

Ráadásul bizonyos szövegek még jobban fokozhatják a hasonlatosságot. Ilyen a Csuang-cében található egyik írás:

“Szabad megkérdeznem, – szólt Yen Hui, – mi akkor a szív böjtje?”
“Tartsd meg magadban, – felelte Kung Ce – a teljes egységet. Nem füleddel kell hallanod, hanem az eszeddel, nem is az eszeddel kell hallanod, hanem a szellemeddel. A külső hallás maradjon a fülednél; eszed maradjon az ellenőrzésnél; így a szellem üres és szabad marad és nyitva áll a dolgok számára. És a Tao az, ami ezt az ürességet betölti. Ez az üresség a szív böjtje.”
Hui így szólt:
“Ha számomra járhatatlan ez az út, csak azért van, mert én még mint Yen Hui létezem; ha járható lesz, az a Hui, aki vagyok, megszűnik létezni. Ez az, amit ürességnek nevezel?”
“Tökéletesen” – felelte a Mester. “

A látszólagos hasonlóság ellenére ezek a kifejezések, mint wu-wei, wu-nien és wu-hszin, amelyek mögött egyszerűség, türelem, könnyedség és nyíltság, fogékonyság húzódik – olyan tulajdonságok, amelyek a tetteinkben, beszédünkben és elménkben jelennek meg. És ez nem azonos a buddhizmusban található súnjatá értelmezésével.

Üresség a buddhizmusban
A buddhista filozófiában és gyakorlatban az üresség – súnjatá (szanszkrit), stong-pa-nyid (tibeti), kung (kínai) – egy szakkifejezés. Azt jelenti, hogy a dolgok nem különállóak, egymástól függetlenek és állandóak, hanem végtelen számú okok és feltételek eredményeként jönnek létre, azaz a függő keletkezés által.
Már a történelmi Buddha is egyértelműen tagadta azt, hogy a dolgoknak volna “én”-jük, de az üresség (súnjatá) a későbbi korokban került, elsősorban a mahájána filozófia középpontjába. A fent említett Nágárdzsuna racionális fejtegetései során kijelentette, hogy nem csupán a létforgatag (szamszára) és a megszabadulás (nirvána) között nincs különbség, hanem az üresség minden dolog alapvető tulajdonsága. Ebből következik az, hogy az üresség is “üres”, és csak arra való kifejezés, hogy segítsen a függő keletkezést belátásában.

Tehát röviden: üresség (súnjatá) a buddhizmusban egy olyan kifejezés, amely a függő keletkezésre, azon belül pedig minden jelenség valódi természetére utal. Az üresség (wu) a taoizmusban egy viselkedést jelent, érzelmi/lelki beállítottságot vagy elmeállapotot, amelyet az egyszerűség, lelki béke, türelem és szerénység, mértéktartás jellemez.

Buddhista és taoista üresség: kapcsolódási pontok
A fentiek ellenére azonban, ha az ürességet – súnjatá –, mint buddhista szakszót, egészen pontosan meghatározzuk, akkor az valamilyen szinten elfogadható a taoista gyakorlás és világnézet számára. Az a megállapítás, mely szerint minden jelenség függő keletkezés eredményeként alakul ki, a taoista ciklikusság eszmerendszerébe könnyen beleilleszthető.

Emellett pedig a buddhista filozófiában lévő üresség – súnjatá – tökéletes megértésével kialakulhat az az elmeállapot, ami megegyezik a wu-wei, wu-nien és wu-hszi taoista ideáljával. Ez a könnyedség, az áramlattal való sodródás és az egyszerűség érzése (és cselekedetei), amelynek hatására az elme teljesen felfogja a dolgok állandótlanságát, és ‘megpihen’.

“Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.”

Mindezektől függetlenül az “üresség”, mint kifejezés, önmagában nézve különböző jelentéssel bír a taoizmusban és a buddhizmusban, amelyet a tisztánlátás érdekében célszerű ismerni.

Forrás: Üresség a taoizmus és buddhizmusban (angol nyelven)
             Nágárdzsuna