2018. szeptember 18., kedd

Néhány számadat a buddhistákról

Bár a buddhizmus követőinek száma változó – éppen úgy, mint bármely más vallás esetében –, egy 2013-as adat szerint ez valamivel több, mint 500 millió ember, ami a világ népességének 9-10 %-a. Ezáltal a buddhizmus (követőinek számát tekintve) a Föld negyedik legnagyobb vallása.






A következő számok még 2010-es felméréseken alapulnak: 
Azon országok listáját, ahol a legtöbb buddhista vallású él, Kína vezeti 244 millió emberrel, ami az összlakosságának 18.2 %-a. Míg Indiában – ahonnan a buddhizmus eredetileg származik  – valamivel több, mint 9 millió ember vallja magát buddhistának, ez a teljes népesség 0.8 %-a.

A kínaiak leginkább a mahájána irányzatot követik, velük együtt Kelet-Ázsia nagyobbik része úgyszintén. Ezáltal a világ buddhistáinak több, mint a fele ezt az irányzatot képviseli, Ázsiában összesen 360 millió ember - ezek megint 2013-as adatok.

A következő a théraváda buddhizmus, amelyet 150 millióan követnek, jobbára Dél-Kelet-Ázsiában.

A vadzsrajána buddhizmus, amelynek hívei leginkább Tibetben, a Himalájai-régióban, Mongóliában és Oroszországban találhatók, 18.2 millió fővel a harmadik. Leginkább erre az irányzatra érvényes az, hogy követői a világban szétszóródva élnek.

Ázsián kívüli országokban még körülbelül 7 millióan vallják magukat buddhistának.
(2010-es adatok szerint Észak-Amerikában majdnem 4 millióan, Európában közel másfél millióan, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 500 ezren, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben 410 ezren, Ausztráliában pedig 529 ezren)

Forrás: Buddhizmus országonként (angol nyelven)

Nincsenek megjegyzések: