2015. november 18., szerda

Mahámudrá híján

Khenpo Tashi rinpocse mahámudrá tanítást ad a Karmapa Házban e héten. Legalábbis ezt hittem. Ez áll a hirdetésben. Mivel engem különösképpen érdekel ez a tanítás, így ma el is mentem meghallgatni.

Egész sokan gyűltek össze. Kicsivel 18 óra után meg is jelent a tanító, s a szokásos indító recitációk után röviden arról beszélt, hogy a lények mind a boldogságra törekszenek, s ehhez nyújtanak segítséget a szellemi utak (értsd: vallások), különösképpen pedig a buddhizmus, amin belül többféle tanítás is létezik. Az egyik ilyen tanítás a Nágárdzsuna féle madhjamaka, avagy a közép út, ami azért közép út szerinte, mert elkerüli a szélsőségeket, miként az evésben is kerülni kell a túl sokat és a túl keveset, helyette meg kell találni a mértékletességet és az egyensúlyt. A madhjamaka segítségével felismerhetjük a tudat ürességét. Aztán ott van Tilópa, aki a mahámudrá tanításokat rendszerezte, amivel közvetlen tapasztalást nyerhetünk a tudat természetéről. Továbbá van még Nárópa, aki a hatféle jógát tanította, ami egy remek eszköz a mahámudrá megvalósításához. Ennyiből állt az előadás első része, ami után kérdéseket lehetett feltenni. Ami kicsit gyanús is volt, hiszen ez a mahámudrá tanítássorozat harmadik napja, akkor vajon miért most mond el egy ilyen nagyon általános történelmi bevezetőt?

Az első kérdésig várni kellett egy kicsit, mire valaki jelentkezett, s megkérdezte, hogy lehet-e nem ide kapcsolódó témában is kérdezni. Ezt röviden lefuttatta a két fordító és rinpocse, magyarról angolra, angolról tibetire, majd vissza tibetiről angolra, angolról magyarra: igen. Első kérdés: mi a teendő, ha az ember megtudja, hogy halálos betegsége van; és mit kell tenni, amikor az ember haldoklik? Ezzel a kérdéssel aztán megküzdöttek a fordítók (avagy: hogyan mondjuk angolul azt, hogy halálos betegség?), majd rinpocse először arról beszélt, hogy a halál idején az ember gondoljon a gyökérlámájára, azonosítsa Amitábhával, és akkor az ő tiszta földjén születhet. Ez azért fontos, hogy ne ragadja meg a halál során/után felmerülő tapasztalatokat, különben a hat birodalomban születik újra. Amennyiben pedig valaki dzogcsen vagy mahámudrá gyakorló, akkor a halál idején felmerülő dharmakája fényre összpontosítson. Arról azonban sem eddig, sem a továbbiakban nem esett szó, miként is gyakorolja valaki a mahámudrát. Második kérdés, egy másik hallgatótól, akinek több kérdése is volt: úgy hallotta, hogy a haldokló személyhez nem szabad hozzáérni, s erre kér tanácsot. Erre válaszként hosszabban beszélt arról, miként ne nyúljanak a haldoklóhoz, mert, főleg egy gyakorló esetében a meditációját, megzavarja. (Ámbár ez egy valóban népszerű buddhista hiedelem, a Buddha láthatóan nem gondolta, hogy a haldoklási időszaknak lenne különösebb jelentősége (lásd: SN 55.21 és 22), viszont azt tanácsolta, hogy a haldokló inkább ne aggódjon (lásd: AN 6.16).) A második kérdése ugyanannak az embernek pedig arra vonatkozott, hogy ha már korábban beszélt a mahámudrá első két jógájáról, akkor most folytatná-e a második kettővel. Válaszként erre rinpocse azt mondta, hogy most előbb tartsunk szünetet. Így hát volt tíz perc szünet.

Az előadás második felét azzal kezdte, hogy a mahámudrának ugye van négy jógája (mely négynek a neveit lefordítani némi nehézségbe ütközött a tibeti-angol fordítónak, de a magyar-angol fordító láthatóan tudta, miről van szó). Ezután elkezdett beszélni az első jógáról, az egyhegyűségről, Itt említette, hogy az egyhegyűségnek négy szintje van, amit tibetiül felsorolt, de a tibeti-angol fordító nagyon nem értette. Miután ezzel küzdöttek egy darabig, el is hangzott, hogy rinpocse korábban nem beszélt erről a négy szintről. Ehhez még hozzátette a tanító, hogy nem is érdemes annyira megismerni az ilyen fokozatokat, mert akkor az embernek elvárásai lesznek a meditáció során, aminek következtében a szintek tapasztalatai nem is jelennek meg. Ezen a ponton azt gondoltam, hogy akkor most átugorjuk ezt a kérdést, mert hát amúgy is a harmadik és negyedik jógáról kéne szó essen. De nem. Elkezdte egyenként elmondani ezt a négy szintet, amiből állítása szerint három minden mahámudrá tanításban ismert és elfogadott, de a negyediket azt Milarépa tette hozzá. Mikor a harmadik magyarázásához ért, akkor leesett nekem, hogy a "gyönyör-világosság-gondolatmentesség" (bde, gsal, mi-rtog-pa) hármasáról van szó, ami számos meditációs útmutatásban szerepel, s egy teljesen általános kifejezés a tibeti buddhizmusban. Itt már egészen el is vesztettem a bizalmamat a tibeti-angol fordítóban, aki úgy tűnt, nem igazán volt tisztában a buddhista terminológiával. A negyedik elemnek még a haragot mondták, mint ami erősíti az éberséget, erről azonban még valóban nem hallottam korábban, cserébe itt sem került igazán kifejtésre. És akkor itt egy öt perces meditáció következett.


Rinpocse megrázta a csengőjét, s folytatódott is az előadás. Itt már nagyon reméltem, hogy végre belekezd abba, amiért jöttem. Helyette azonban arról beszélt, hogy akik jelen vannak az előadásán, azok minden bizonnyal sok érdemet halmoztak fel előző életeikben, amiért itt lehetnek és a Dharmát hallgathatják. A mahámudrá pedig olyan, mint az oroszlán üvöltése, ami elől minden más lény elmenekül, de az oroszlánkölykök odamennek. (A hasonlathoz rövid megjegyzés, ami nem hangzott el az előadáson, hogy az "oroszlánüvöltés" egy hagyományos kifejezés a Buddha tanítására, lásd: MN 11 és 12.) Mi több, a mahámudrát egészében 12 évig tart kifejteni, így rinpocse reméli, hogy majd egy másik alkalommal többre jut idő, s ezzel be is fejezte a programot. A viszont látásra.

Vélemény? Röviden: a fogyasztó megtévesztése. Az egy dolog, hogy az előadás maga nem volt megtervezve, ámbár nem igényel különösebb erőfeszítést, hogy egy teljesen hagyományos és ismert rendszert előadjon, amit ő maga is már jó eséllyel tucatszor hallhatott és olvashatott, s akkor ehhez még nem is kell hozzátenni semmilyen retorikai képességet. De az mindenképp csalódás, hogy konkrétan nem arról volt szó, amit meghirdettek, amiről elvben négy napon keresztül taníthat. És még csak azt sem lehet mentségként felhozni, hogy hát a hallgatóság nem volt érett rá, hiszen épp ő maga mondta, hogy itt minden jelenlévő milyen kiváló érdemekkel rendelkezik. Félreértés ne essék, az nagyon jó, hogy a Karmapa Házba meghívnak tanítókat, és maga a hely teljesen rendben van, minden elismerésem a helyi közösségé, akik karban tartják. Amivel gond van, és ami miatt általában elkerülöm az összes vándorprédikátort, hogy miközben egy stabilan működő buddhista közösséghez jött el mahámudrát tanítani, helyette általános közhelyeket mondott, mintha ez valami toborzógyűlés lett volna, ahol az embereknek a Dharmát reklámozzák, de a konkrét tartalomról nem esik szó. Az már szinte csak mellékes, hogy nem csak az előadó, de a tibeti-angol fordító is felkészületlen volt.

2 megjegyzés:

Mária Kövesdi írta...

A fotó látószögére lapozva talán egymás közelében ültünk ezen az estén, mégis egészen távol . Korrekt a termék ismertetésed, hiszen mint írod fogyasztók kaphattak valamit. Vagy nem. Ahogy mondani szokták van aki kiválóan beszél a költészetről, tanítja ám nem tud verset írni. Vannak akik verset írnak. Mégis inkább attól érdemes megkérdezni mit ér a versíró próbálkozás aki már írt verset. Ezeken az estéken olyan tanító találkozott velünk aki "Irja a verseket". 12 év elvonulással pecsételte meg a gyakorlást. Ki is fejtette, hogy tapasztalatait alapozottan a legegyszerűbb és legközvetlenebb átadást hozta el. A belső élményeit ki-ki magával vitte és táplálkozhat belőle. Nincs annál nagyobb bátorság amikor egy magas elméleti tudást birtokló ember inkább emberi közelségben marad pózok nélkül. Így nagyon hálás vagyok a Karmapa Háznak a programért. Talán nem volt eléggé informatív de információ helyett a gyakorolni akaróknak hatalmas támaszt , utmutatást adott.

Mária Kövesdi írta...

Csak most vettem észre néhány gépelési hibát. Megértéseteket kérem.