2010. március 31., szerda

Ahogyan eltorzítjuk a buddhizmust - ajánló

Ez a bejegyzés egy erősen megvágott kivonata Dzongsar Khyentse rinpócse cikkének, ami a Shambhala Sun oldalán olvasható egészében. A cikkben bővebben foglalkozik a vadzsrajánával, ami itt nem kerül említésre.

A Dharmát még intellektuálisan sem könnyű megérteni, de miután valamennyit sikerült felfogni belőle, a gyakorlatba ültetni még nehezebb. Hiába értjük meg, hogy mit nem csinálunk megfelelően, hogy legyőzzük a berögződött hajlamainkat, teljesen el kell köteleznünk magunk a megszabadulás útján. Ameddig a saját képzeteinket dédelgetjük, csak valami áltanítást hozunk létre, amiből nem hogy felébredés nem származik, hanem még több szenvedés. Ezért a legtöbb keleti tanító szkeptikus a Dharma átültetése kapcsán, másrészt akadnak páran, akik a tőlük telhető legtöbbet teszik meg a Tan nyugati meggyökerezéséért.

A Dharma átültetése több nemzedéken keresztül történik. A kulturális különbségek óriásiak. Az olyan állítólagosan egyetemes fogalmak, mint én, szabadság, egyenlőség, hatalom, nemiség és titkosság olyan dolgok, amik kultúrafüggőek és gyökeresen eltérő jelentéssel bírnak a különböző nézőpontok szerint.

Mikor fel akarunk fedni egy hibát, akkor fontos, hogy alaposan ismerjük azt, amit kritizálunk, másrészt mi magunk ne rendelkezzünk azzal a hibával. Másképp olyanok leszünk, ahogy azt a tibeti mondás tartja: "a majom, aki a másik majom farkán nevet". Emberi lényekként saját szűk látókörű nézeteink rabjai vagyunk, ezért korlátolt értelmezésünknek nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani, melyek szinte mindig félelmeinkből, elvárásainkból és tudatlanságunkból erednek.

Sok tibeti tudósnak szórakoztató lenne, ha el tudnák olvasni egyes nyugati tanulmányokat a buddhizmusról, vagy a gurukról. Ez olyan, mint elképzelni, hogy egy tibeti láma a Rómeó és Júliát olvassa, vagy egy szép áriát hallgat. Minden valószínűség szerint az előbbit érdektelennek tartaná, az utóbbi meg úgy hangzana számára, mintha egy macskát élve nyúznának meg.

Jobb egyáltalán nem eltorzítani a dolgokat korlátolt felfogásunkkal, de ha mégis muszáj, akkor legyünk tudatában, milyen erős és egyoldalú az értelmezésünk. Különféléket lehetne állítani a keleti kultúrák nyugati megközelítéséről, mint hogy a nyugati értelmezési keret egy alapvető arroganciára alapszik.

A legtöbb egyetemi szakon nyugaton, ahol állítólag buddhizmust tanítanak, a tanároknak általában el kell titkolniuk, ha ők maguk buddhisták. De vajon a matematika tanároknak is titokban kell tartaniuk, ha hisznek a matematika logikájában? A nyugati tudósoknak jobban meg kéne kérdőjelezniük saját merev előítéleteiket, ami megakadályozza őket mások szempontjának elismerésében. Szívszorító az az imperialista hozzáállás, ami arrogánsak elkülöníti egy-egy aspektusát a keleti kultúrának, óvatos távolsággal analizálja, manipulálja és sterilizálja, hogy megfeleljen a nyugati igényeknek, majd esetleg a végén megfelelőnek ítéli fogyasztásra.

Egy másik példája az álszentségnek az a nyugati hozzáállás - mely nagyon hasonló a misszionárusokéhoz, akik a bennszülötteket akarták áttéríteni a keresztény erkölcsre és értékekre - ami "jó szándékúan" meg akarja "szabadítani" a keleti nőket egy nőgyűlölő, elnyomó zsarnokságnak kikiáltott rendszer szorításából. Nyugaton, egyebek mellett, a nőket meztelenül lefényképezik, s ezeket magazinokban publikálják. Ezt számos kultúra zavarba ejtőnek, továbbá a nőket szélsőségesen kizsákmányolónak és elnyomónak tartaná. Az ő szemszögükből a nyugati kritika a nők alárendelését illetően egy erősen vitatható ügy. Számos kultúra szempontjából az úgynevezett nyugati tudomány és technológia nem tett túl sokat azon túl, hogy elpusztította a világ erőforrásait. Az olyan eszmék, mint a demokrácia és a kapitalizmus, ahogy az egyenlőség és az emberi jogok, úgy tűnik teljesen megbukott nyugaton, s nem többek új dogmáknál. Nem igazán látni előnyét ezen korlátolt nyugatik értékrendszerek beépítését a Dharma megközelítésébe. Ezek biztos nem tartalmazzák Sziddhárta herceg rendkívüli megvalósítását, amit a Bódhi fa alatt ért el 2500 évvel ezelőtt.

Ha az emberek erőfeszítést tennének azért, hogy tiszteletteljesek és nyitottak legyenek, akkor rengeteg ismeret válna elérhetővé, ami megszabadíthatná őket a szenvedés és tudatlanság minden fajtájától. A régi tibeti fordítók és tudósok nagy tisztelettel volták India iránt, ami a Dharma és bölcsesség forrása volt számukra. Ahelyett, hogy kritikusak lettek volna, vagy akár csak nehezteltek volna a forrásukra, úgy nevezték "India magasztos földje". Ez az attitűd nagyon más a nyugat vásárlói mentalitásától, ami a Dharmát árucikként kezeli, s az azzal való foglalkozását befektetésnek veszi; csak azt akarja elfogadni, ami jól illik szokásos elvárásaihoz, s elutasítja mindazt, amit nem talál azonnal kielégítőnek.

Nem arról van szó, hogy a nyugatiak ne legyenek kritikusak a buddhista tanításokkal. Épp ellenkezőleg, a Buddha maga mondta, hogy miként az aranyat is, a Dharmát is meg kell alaposan vizsgálni, s elemzés nélkül ne fogadják el a Dharmát érvényesnek. A logikai analízist mindig is bátorította a buddhista hagyomány. A különbség a hozzáállásban van. Az elemzést végző személynek nem csak nyitottnak kell maradnia, hanem el kell fogadnia, hogy talán nincs megfelelő tudása a tárgyról. Ez a lényege az elemzésnek, mert különben csak igazolást keresünk arra, amiben már eleve hiszünk. Szkeptikusnak lenni és hibákat keresni két egészen különböző dolog.

A tudat végső természete, élettel teli üresség,
Nekem azt mondták az igazi Buddha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a hierarchiáról.

A tudat végső természete, annak üresség oldala,
Nekem azt mondták a valódi Dharma.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a politikai korrektségről.

A tudat végső természete, annak életteli oldala,
Nekem azt mondták a valódi Szangha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe az egyenlő jogokról.

Az ürességtől senki nem választhatja el az életteliséget.
Ez az elválaszthatatlanság, nekem azt mondták, a Guru.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a soviniszta lámáktól függőségbe.

A tudat eme természetét sosem szennyezte kettősség,
Ez a szennyezetlenség, nekem azt mondták, az istenség.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a "nemiség" és "kultúra" kategóriáiba.

A tudat eme természete önmagától jelenlevő.
Ez a spontaneitás, nekem azt mondták, a dákiní aspektus.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a félelembe, hogy beperelnek.

16 megjegyzés:

Roni írta...

További linkek olvasásra, hallgatásra, nézegetésre:

Ajahn Sujato: Reading the Suttas
The Buddha - Documentary Homepage, Preview
Pilgrimage in Buddhist Art

hajovonta írta...

Köszönöm ezt a gondolatébresztő cikket, később reagálok.

Astus írta...

Jó soká reagálsz. :)

hajovonta írta...

Szia Astus!

húsvétoltam a hétvégén, nem voltam blogközelben :-)

Egyetértek a szerző megállapításával, hogy nincs semmi értelme a nyugati kultúra fő elemeit beépíteni a Dharmába. A nyugati kultúra vívmányai a zsidó-keresztény, még messzebbre visszamenve az ókori görög filozófiában gyökereznek, és nem a szenvedés megszüntetését tűzik ki célul. A "point of no return"-t viszont már régesrég magunk mögött hagytuk: túl nagy az építmény, túl sok nemzedék túl sok energiája fekszik benne. A nyugati ember nem tehet mást, mint hogy tovább foltozgatja a művet, tömködi a lyukakat.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a keresztény embert nem érdekli a buddhizmus. Vadhajtásnak, egzotikus érdekességnek gondolja, és nem látja, hogy az ő életében a buddhizmus akármiben is a segítségére lehet. De hogyan is lehetne népszerű a buddhizmus nyugaton, amikor a meglévő dolgok elismerése és továbbépítése helyett azok újragondolását, hovatovább lerombolását sürgeti?

Astus írta...

A buddhizmus viszonylag népszerű nyugaton. Hogy a keresztény embert nem érdekli, ez egyrészt nem egészen igaz, mert még katolikus szerzetesek is foglalkoznak vele, sőt, zen csoportokat vezetnek, másrészt a nyugati országok többségében a kereszténység csak mint kulturális maradvány (csökevény) van jelen.

hajovonta írta...

Valaki nem lehet egyszerre buddhista és keresztény. Ebből és abból a tényből, hogy itt nyugaton sokkal többen mondják magukat kereszténynek, mint buddhistának, gondolom azt, hogy a buddhizmus nem túl népszerű.

Te magad fejtetted ki régebben azt, hogy a buddhizmust mindig és mindenhol a műveltebb, tanultabb rétegek terjesztették - és azokban az országokban, ahol a buddhizmus a legelterjedtebb vallás, ehhez az elterjedéshez évszázadok, évezredek kellettek. Nyugaton ez a párszáz év még épphogycsak elkezdődött.

Egyébként nem tudom, hogy bizalommal beiratkoznék-e egy katolikus szerzeteshez buddhizmust tanulni. Valószínűleg nem.

Astus írta...

Ja, természetesen azon keresztények, akik buddhizmust tanítanak, valójában egy lecsupaszított meditációs képzést tartanak. De ezt sokan buddhizmusnak gondolják, még azok is, akik nem keresztények, hanem mondjuk "gyakorlók". Nagyon hasonló a jóga esetéhez, s hogy az mennyire nem kötődik nyugaton a hinduizmushoz.

hajovonta írta...

A buddhizmus (vagy más vallások) megítélése, megkülönböztetése nyilván attól is függ, hogy mennyire mélyen foglalkozik az adott illető az adott vallással. Azért is fontos, hogy tisztázzuk, mit értünk "buddhizmus" alatt - és akkor én ezt az alkalmat meg is ragadnám arra, hogy kimondjam: a Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolcrétű Ösvény a buddhizmus.

Ugye a cikkben arról van szó, hogy milyen módon torzítják el nyugaton a buddhizmust - szerintem ezek a módok mindig visszavezethetőek arra, hogy a Nemes Nyolcrétű Ösvény bizonyos tagjait kiragadva, a többiről megfeledkezve beszélnek a buddhizmusról (például az általad is említett "meditációs technikát" oktatva). Nyilván jobb, ha valaki legalább egy-két tagjával foglalkozik az Ösvénynek, mintha egyikkel sem foglalkozna, legalábbis a saját útja szempontjából mindenképpen jobb - de ettől ez még nem buddhizmus, csak annak egy eltorzított változata. Ezt a cikkben így fogalmazza meg: "Szívszorító az az imperialista hozzáállás, ami arrogánsak elkülöníti egy-egy aspektusát a keleti kultúrának, óvatos távolsággal analizálja, manipulálja és sterilizálja, hogy megfeleljen a nyugati igényeknek, majd esetleg a végén megfelelőnek ítéli fogyasztásra".

Belegondolni is riasztó, mi történne a nyugati kultúrával, ha hirtelen mindenki elfogadná a Négy Nemes Igazságot és a Nemes Nyolcrétű Ösvényt :-)

Roni írta...

Egy poszt és egy könyv (angolul mind2) arról, hogyan lehet ezt egy lépéssel távolabbról nézni, és így nem "szívszorítónak" látni, hanem egy természetes folyamat részének. (A McMahan könyvről írtam egy nagyon rövid összefoglalást,lásd ITT -- majd írok ezekből egy posztot, megígérem. :)

Astus írta...

Hogy ki számít buddhistának, erről volt egy külön bejegyzésem. Az alapmeghatározás a Buddha idejétől fogva, hogy az, aki menedéket vesz a Három kincsben. Az ösvény első fokozata az erkölcsi előírások, amik közül az öt előírás együtt jár a menedékvétellel. Az már egy külön kérdés, hogy valaki ezt betartja-e, vagy sem.

A négy nemes igazság valóban a buddhizmus központi tanítása, de igazán csak azoknak számít, akik a megvilágosodásra törekszenek. Azonban sokan vannak, akik csak jobb életre, jobb születésre vágynak. Ezért ha valami alapvetőbb gyakorlati, tömeges szinten, akkor az a karma és a létbirodalmakról szóló tanítások, hogy mik a jó és mik a rossz tettek, mik milyen születéshez vezetnek.

hajovonta írta...

Szerintem legalább tudat alatt azok is törekszenek a megvilágosodásra, akik egy jobb életre vagy újraszületésre vágynak. ;)

Roni írta...

A sokat idézett sorrend:

A Magasztos sorjában beszélt a dolgokról az előtte ülő Jasza nemes­ifjúnak, következőképpen: beszélt az adakozásról, az erkölcsösségről, az égről, a vágyak terhéről, ürességéről, gyötrelmességéről, a vágytalanság üdvéről. Amikor a Magasztos látta, hogy Jasza nemesifjú elméje tiszta, befogadóképes, előítéletmentes, érdeklődő, jószán­dékú, akkor feltárta előtte azt, ami a Buddhák alapvető tanítása: a szenvedést, annak okát, megszüntetését, az ahhoz vezető utat. És miként a tiszta, folttalan szövet könnyen magába szívja a festéket, éppolyan tisztán, világosan megnyílt a szeme Jasza nemesifjúnak a Tan befogadására ott ültében: “Mindennek, ami keletkezik, meg is kell szűnnie.” (lásd ITT, érdemes azt is elolvasni, hogy került Jasza a Buddhához)

Astus írta...

Igen, mindenki a megvilágosodásra törekszik, mert az nem más, mint a tartós boldogság. De a szamszára a sikertelen próbálkozások végtelen tárháza, s amíg ezt nem látja valaki, addig esélye sincs.

hajovonta írta...

Legyetek szívesek megfogalmazni hogy miben tévedek. :-)

Roni írta...

Hajóvonta: :) A "tudat alatt" kicsit nehezen tehető át az ázsiai kultúrába, de hidd el, ott világiak milliói gyakorolják a buddhizmust teljes odaadással jobb születés (gazdagság, szebb test stb.) reményében. A szerzetesek azok, akik a megvilágosodásra "gyúrnak". Az egy modern, nyugati fejlemény, h világiak akarnak még ebben az életben, világként megszabadulni. (Ez egy sarkított megfogalmazás a tömegekről - természetesen, vannak megszabadult világiak a buddhizmus történetében. De nem tengenek túl. :))

otto írta...

Úgy van, ahogy van.