A karmát sokan a buddhizmus egyik központi gondolatának tartják. A Karma és a buddhizmus nyugaton összefonódik. Ami nálunk sors, vagy eleve elrendelés, "az ott karma". Túlontúl erős a párhuzam, hogy igaz lehessen. Főleg annak fényében, hogy a különböző buddhista iskolák sincsenek egyazon véleményen a karma mikéntjéről. Ezért érdemes jobban utánajárni a kérdésnek, hátha sikerül pár aspektust megvilágítani.
Honnan jön a karma?
A karma fogalma jóval megelőzte Buddhát és korát. Már a védikus időkben (vagy még korábban) terjedt el az a nézet, hogy az áldozatok és az általuk nyerhető eredmények között valamely szoros oksági összefüggés van. Áldozom Indrának a megfelelő eszközökkel és tettekkel (szertartás) ezért ő nem sújt villámmal, elkerülnek a csapások. A megfelelő áldozat magával vonja a jó eredményt, míg a sorscsapás bizonyosan valamely korábbi hibás áldozat (tett) eredménye.Ez valójában nem csupán indiai kulturális hagyomány. A mi "Jó tett helyébe jót várj..." szólásunkban, de Kant kategórikus imperaivuszában is fellelhető gondolat.
Mindenesetre már Buddhát megelőzően is közkeletű ténynek számított Indiában, hogy minden cselekedet (legyen jó vagy rossz)eredményt szül, mely eredmény előjele azonos a kiváltó tettével.
Buddha ebbe a közegbe született, és élete során rendszeresen felvetődött a kérdés, hogy ő és tanításai miként viszonyulnak a karmához, a tettekhez.
Buddha és a karma
A Dhammapada-ban lépten-nyomon szó esik a tettekről és azok gyümölcseiről.
1.
A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.
Azt, aki gonosz szándékkal teszi tettét, szólja szavát,
nyomon követi szenvedés, mint igavonót a kerék.
2.
A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.
Azt, aki igaz szándékkal teszi tettét, szólja szavát,
nyomon követi boldogság, mint árnyéka a lépkedőt.
Ezt felületesen olvasva csak a "Jó tett helyébe jót várj..." egyfajta művészi megfogalmazása. Mégis ott figyel a buddhai megoldás a sorokon túl. Tehát a jó ember boldogságot kap (majd), míg a gonosz szenvedést. Viszont Buddha tanításának fókuszában pont az áll, hogy miként léphetünk ki a tetteink általi újabb és újabb tökéletlen, múlandó eredmények körforgásából, melyek megint csak tetteket szülnek - hogy fenntartjuk a született jót és elűzzük a bajt.
Nem tudom hol olvastam már azt a példázatot, hogy az emberek tettei olyanok, mint a lábnyomai a tengerpart fövenyében. Jól követhetőek, sőt belőlük a következő lépések is megjósolhatóak. Ezzel szemben a szentek (arhatok) élete olyan mint a madarak röpte. Sem az nem látható, merre jártak, sem az, merre mennek tovább. "Nyomtalanul" élnek.
A buddhai ideál kívül kerül a karma törvényén. Számára a karma csupán egy "ügyes eszköz", mely segíti helyes úton tartani a világi követőket, és a Tant még mélyen át nem érző szerzeteseket.
Kétségtelen ténynek tűnik, hogy a világunk karmikus azaz ok-okozati összefüggések alapján épül fel. (Bár Hume ezzel erősen vitatkozott.) Az is igaznak tűnik, hogy ha már ilyen a világ, akkor helyesebb inkább virágokkal telehinteni azt, mint taposóaknákkal. Viszont a megszabadulást a okság körforgásából nem lehet tettek által elnyerni, mivel ahhoz a tudás kell, mely felülemelkedik a rendszeren, kívülről tekint rá.
Így végső soron a buddhai tanítás szempontjából marginális a karma fogalma.
Bejegyzések
