2017. október 12., csütörtök

A megvilágosodás hét tényezője

A megvilágosodás hét tényezője hét olyan tulajdonság, amely elvezet a megvilágosodáshoz, ugyanakkor jellemzi is a megvilágosodást. Ezeket a Tipitaka, a páli nyelvű szent irat több tanbeszédében felsorolják. A legismertebb talán ezek közül a DN 22  Mahá-satipatthána-szutta vagy az MN 118 Anápánaszati-szutta. Mindkettő a Buddha Ujja oldalon magyarul is olvasható.
Ezen tényezők neve páli nyelven szatta boddzshanga.

Úgy tartják, hogy e tényezők különösen fontos ellenszerek az öt akadály – érzéki vágy, rosszindulat, tompaság, nyugtalanság és bizonytalanság/kétely – ellen.



1. Éberség (szati)
A helyes éberség a nemes nyolcrétű ösvény hetedik tagja, és nélkülözhetetlen a buddhista gyakorlásban. Az éberség azt jelenti, hogy a mindenkori jelen pillanatban teljesen tudatában vagyunk annak, hogy mit és hogyan teszünk, mit gondolunk, mit érzünk, stb. Ébernek lenni annyi, mint mindig mindenhol teljesen jelen lenni, nem elveszni az álmodozásban, az elképzelésekben, élvezetekben vagy aggodalomban.

Az éberség azt is jelenti, hogy elengedjük az elme megszokott dolgait, amelyek az önállóan létező “én” illúzióját táplálják. Az éberség nem dönt arról, hogy kedvelünk-e valamit vagy sem. Az éberségben máshogy használjuk a szokásos fogalmakat – például, amikor a légzésre figyelünk, azt csak légzésnek, és nem az “én légzésem”-nek nevezzük. (az éberség vagy vipasszaná meditációról ITT írtam bejegyzést)

2. Valóság vizsgálata (dhamma-vicsaja)
A második tényező a valóság vizsgálatára való egyértelmű hajlandóság. A páli kifejezésből következik, hogy ez tulajdonképpen a dhamma/dharma vizsgálata. Mivel a dhamma/dharma szó nem csak valóságot jelent, hanem Buddha tanításait is, ezért ez a tényező magába foglalja Buddha tanainak vizsgálatát és a létezés természetének vizsgálatát egyaránt. Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy Buddha azt tanította, hogy senki se vakhittel fogadja el tanításait, hanem próbálja ki saját maga, és csak akkor kövesse azokat, ha neki beváltak.

3. Erő vagy energia (virija)
A páli virija vagy szanszkrit vírja szavak nem csupán energiát jelentenek, hanem buzgalmat és lelkes erőfeszítést is. A vírja az ősi indo-iráni vira szóból származik, és “hős”-nek lehetne fordítani. Ezért a harmadik tényezőt úgy is értelmezhetjük, mint egyfajta hősies erőfeszítést és céltudatos buzgalmat, mivel a megvilágosodás keresése fáradhatatlan erőt és bátorságot igényel.

4. Öröm vagy elragadtatás (píti)
Természetesen mindenki boldog vagy elragadtatott szeretne lenni. De mit értünk ezalatt? A spirituális ösvény gyakran ott kezdődik, amikor képesek leszünk valóban belátni, hogy ha megkapjuk azt, amit akarunk, az nem tesz bennünket boldoggá vagy legalábbis nem sokáig. Akkor mi az, ami azzá tehet?
Őszentsége, a 14. dalai láma azt mondja: “A boldogság nem olyasvalami, amit készen lehet venni. A saját tetteidből származik.”
Az növeli a boldogságot, amit teszünk, nem pedig az, amit kapunk.
A buddhista tanítások alapja, hogy a rajtunk kívül álló dolgok utáni sóvárgás stresszt (dukkha) okoz. Ennek valódi belátása elkezdi csökkenteni a sóvárgást, és eljuttathat az örömhöz, boldogsághoz.

5. Nyugodtság/lenyugvás (passzaddhi)
Az ötödik tényező a test és elme lenyugvása vagy nyugodtsága. Míg az előző tényezők jobbára aktív jellegűek voltak, addig ez inkább olyas valami, mint amikor egy elégedett ember befejezte a munkáját és megpihen.
Akárcsak az örömöt/elragadtatottságot, a derűs nyugalmat sem lehet erőltetni vagy megjátszani, mert az előző tényezőkből önmagától következik be.

6. Összpontosítás (szamádhi)
Akárcsak az éberség, a helyes összpontosítás is a nemes nyolcrétű ösvény része. Miben különbözik az első tényező, az éberség a hatodik tényezőtől, az összpontosítástól?
Egy mondatban úgy foglalhatjuk össze a fenti meghatározást, hogy az éberség arról szól, hogy tisztában vagyunk a test és elme pillanatnyi állapotával.

Ellenben az összpontosítás olyan tudatállapot, amelyben az elme egy pontra fókuszál. Ezért szokták egypontú vagy egyhegyű elmének (ekaggata-citta) is nevezni. A szamádhinak különböző fokozatai vannak, ezeket dzshánáknak hívják. (A dzshánákról/dhájákról ITT írtam bejegyzést)
A legmélyebb szamádhi állapotában az “én” minden érzése eltűnik, az alany és a tárgy teljes mértékben feloldódik egymásban.

7. Felülemelkedett egykedvűség (upekkhá)
Buddhista értelemben az egykedvűség a szélsőséges idegenkedés és a vágy közötti egyensúly. Más szavakkal, nincs különbség kedvelt és nem kedvelt között.

Bhikkhu Bódhi, théraváda szerzetes és tudós ezt így határozza meg: az egykedvűség “az elme elfogulatlansága, az elme megingathatatlan szabadsága, a belső egyensúly állapota, amelyet nem tud felkavarni a haszon és veszteség, becsület és becstelenség, dicséret és szégyen, gyönyör és fájdalom. Az upekkhá megszabadulás a saját magunkra való utalás minden pontjától; olyan közömbösség, amely nem az embertársakkal szemben nyilvánul meg, hanem az “én” gyönyör és társadalmi állás utáni vágyódásával szemben”.

Forrás: A megvilágosodás hét tényezője (angol nyelven)


2 megjegyzés:

Daseb írta...

"Az növeli a boldogságot, amit teszünk, nem pedig az, amit kapunk." Ez nagyon jó ����

ikszter írta...

🙏 köszönöm!