2008. május 12., hétfő

Ajánló - Tenigl-Takács László: Krónika

Mondás: Homályból szállunk elő,
magasztos fénybe nézve,
magasztos ragyogásba nézve
az aranyló Napisten elé.


1. Lásd, Nagy Uram, Gótama Sarja, alkonyodik, s mi itt heverünk, folyóparton, a két halál között hunyorgó parázsnál, a hajnalra várva. Gyere hát, heveredj le, alád terítem köntösömet. Ételed elkészült, italod kitöltve, nézd figyelmesen, ahogy a tűz a fát nyalogatja, hallgasd, ahogy a csendet megédesíti ropogása, engedd, hogy fénye megengesztelje szíved nappali haragját és leoldja álarcodat. Ne gondolj arra, hogy királynak születtél, én pedig szolga vagyok. Üresedj meg, kortyolj a szómából, s figyeld, ahogy a szavam az alkonyt befonja, ahogyan ráverselek a szívdobogásra, és megtalálom a mondáshoz méltó dallamot.
És lesz még bőven időnk, mert én nem igyekszem. Megvárom, amíg a rám kovácsolt nappali világ tovatűnik az éjszakában, és csak akkor iszom, ha a Nap már belehalt az akarásba, ha a szilkémben megcsillant a Hold ezüstkoronája, ha a múltnak éneke van, és nincsen számadása, s az elszánt jelenlét már fölösleges. Bizony, nem én mondom azt, amit mondani fogok. Úgy gördűl minden eléd, mint a folyóban sodródó kavicsok, kövek, céltalanul, s ha úgy tűnik is, hogy végtelen múltból szólnak e nevek, mindez csak kifakult, földi beszéd. Arra való csupán, hogy szavakba öntsem a Krónikát, varázslást mondjak a kinti sötétre, és betapasszam széthulló világod repedéseit.


(a szöveg lábjegyzetek nélkü került fel az oldalra)

Nincsenek megjegyzések: