Buddhista tanácsok a halállal és haldoklással kapcsolatban

A 14. dalai láma előadása

Egyszer mindenki meghal, ezért nem tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk ezzel a témával. Ha reálisan viszonyulunk halandóságunkhoz, akkor képesek leszünk arra, hogy teljes, értelmes életet éljünk. A szorongásban, félelemben töltött haldoklás helyett nyugodtan halunk meg, mert a lehető legtöbbet hoztuk ki az életünkből.

Éljünk értelmes életet

Ahogy telnek az évek, a testünk változik. Ezt még a spiritualitás vagy a meditáció sem állíthatja meg. Változásban vagyunk, folyamatos változásban, egyik pillanatról a másikra; és ez része a természetnek. Az idő folyamatosan halad; nincs erő, ami megállíthatná. Így a valódi kérdés az, hogy helyesen hasznosítjuk-e az időt vagy sem. Jó-e az, ha arra használjuk, hogy több problémát gyártunk másoknak, amelyek végül legbelül bennünket is boldogtalanná tesznek? Úgy vélem, hogy nem.

Gondoljunk ki minden reggel egy helyes motivációt, és aztán a nap hátralévő részét ezzel a motivációval csináljuk végig. Ami elsősorban az volna - ha lehetséges –, hogy másokat szolgáljunk; de ha ez nem megy, legalább tartózkodjunk attól, hogy ártsunk másoknak. Ebből a szempontból nézve nincs különbség a foglalkozások között. Bármi is legyen a munkánk, lehet pozitív motivációnk. Ha az időnket ilyen módon használjuk napokon, heteken, hónapokon, éveken át – sőt, évtizedeken, nem csupán öt éven keresztül –, akkor életünk értelmessé válik. Legalábbis valamiképpen hozzájárulunk saját boldog elmeállapotunkhoz. Előbb vagy utóbb a végünk elérkezik, és azon a napon nem érzünk majd megbánást, mert tudni fogjuk, hogy az időnket építő módon használtuk.

Legyen realisták a halállal kapcsolatban

Mindezek ellenére a jelenlegi életünk nem tart örökké. De az teljesen rossz vélekedés, hogy a halál az ellenségünk. A halál életünk része.

Buddhista szempontból, természetesen, ez a test tényleg valamilyen értelemben ellenség. Annak érdekében, hogy kifejlesszük a igazi vágyat a móksa – ‘megszabadulás’ – iránt, szükségünk van a következő hozzáállásra: ez a születés, ez a test, aminek a sajátossága a szenvedés, és ezért meg akarunk szabadulni ettől. De ez a hozzáállás szintén sok problémát okozhat. Ha úgy tekintünk a halálra, mint ellenségre, akkor ez a test is ellenség és az élet, mint kerek egész, szintén ellenség. Ez, azonban, így már túl sok.

Természetesen a halál azt jelenti, hogy nincs több létezés, legalábbis e test számára. Le kell választanunk minden dologtól, amihez közeli kapcsolat fűz ebben az életben. Az állatok nem szeretik a halált, és természetesen ugyanez a helyzet az emberi lényekkel. Mivel a természet részei vagyunk, így a halál a mi életünk része is. Logikusan, az életnek van kezdete és van vége – létezik születés és halál. Ezért semmi szokatlan nincs benne. De azt gondolom, hogy az extra aggodalmat és szorongást a halálról való nem realista gondolatok és nézőpontok okozzák.

Ezért buddhista gyakorlóként nagyon hasznos naponta emlékeztetni magunkat a halálra és az állandótlanságra. Az állandótlanságnak két szintje van: egy durvább szint [az, hogy minden feltételektől függő jelenség véget ér] és egy finom szint [az, hogy minden jelenséget okok és feltételek változtatnak meg pillanatról pillanatra].

Valójában az állandótlanság finomabb szintje a buddhizmus igazi tanítása; de általánosságban az állandótlanság durvább szintje szintén fontos része a gyakorlásnak, mert csökkenti a romboló érzelmek egy részét, amelyek azon az érzésen alapulnak, hogy örökké megmaradunk.

Gondoljunk csak a hajdani nagy királyokra vagy rádzsákra – a világ keleti és nyugati felén egyaránt –, akik hatalmas kastélyokat, várakat, síremlékeket emeltek “az örökkévalóságnak”. Ezek az uralkodók halhatatlanként tekintettek magukra, és a műveikre. Azonban ha jobban belegondolunk, inkább szomorúnak tűnik ez az egész. Vagy ott a kínai nagy fal. Hatalmas szenvedést okozott az, aki építtette. De ezeket a dolgokat azzal az érzéssel tervezték: “A hatalmam és a birodalmam örökké fennmarad” és “Az én császárom örökké megmarad.” Éppen ilyen a berlini fal – több kelet-német kommunista vezető mondta, hogy ezer évig is fennmarad. Ezek az érzések abból származnak, hogy saját magukba és a pártjukba vagy hiedelmeikbe kapaszkodnak és abba a gondolatba, hogy örökké fenn fognak maradni.

Persze, az is igaz, hogy motivációnk részeként szükségünk van pozitív vágyra – vágy nélkül nincsen tett. De a vágyat a tudatlansággal összekötni veszélyes. Például az állandóság érzése gyakran azt a fajta nézetet hozza létre, hogy “örökké fennmaradok”. Ez nem reális. Ez tudatlanság. És amikor ezt valaki egybekapcsolja a mohóság vágyával – egyre többet és többet akar –, még több bajt és problémát hoz létre. De a vágy és a bölcsesség együtt nagyon pozitív, ezért szükségünk van rá.

Az állandótlanságra emlékeztetjük magunkat a tantrikus gyakorlásban is a koponyákkal és hasonló dolgokkal, és némely mandalában temetőket, temetkezési helyeket vizualizálunk. Mindezek a szimbólumok az állandótlanságot idézik fel.

Egyszer egy temetőn autóztam keresztül, így ezt friss élményként említettem később egy nyilvános beszélgetésen: “nemrég áthajtottam egy temetőn. Ez mindannyiunk célállomása. Oda fogunk jutni.” Jézus Krisztus a kereszten megmutatta követőinek, hogy végül elérkezik a halál. És Buddha szintén rendszeresen utalt a halálra. (...)

Emiatt legyünk realisták, a halál előbb vagy utóbb megérkezik. Ha ezt megértvén már kezdettől fogva kifejlesztünk valamiféle helyes hozzáállást, akkor kevésbé fogunk szorongani, amikor ténylegesen is megjön. Tehát buddhista gyakorlóként nagyon fontos erre napi szinten emlékeztetni magunkat.

Mit tegyünk a halál elérkezésekor?

Amikor az utolsó napjaink elérkeznek, el kell fogadnunk és nem pedig valamiféle különlegesként, idegenként tekinteni rájuk. Nincs más mód. Ha valaki egy teista vallásban hisz, célszerű így gondolkodnia, “ezt az életet Isten teremtette, így a vége is az isteni terv része. Bár nem szeretem a halált, az is Istentől való, és ezért lennie kell valamilyen értelme.” Tehát azok az emberek, akik valóban hisznek egy teremtő Istenben, ezen a gondolatmeneten haladjanak.

Azok, akik indiai hagyományokat követnek és újraszületésben hisznek, gondolniuk kell az elkövetkező életükre, és folyamatos aggódás helyett erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy helyes dolgokat tegyenek az elkövetkező jó életük érdekében. Például a haldoklás idejében az összes erényedet felajánlhatod, így a következő életed jó élet lesz.

Nem számít, hogy miben hiszünk, a haldoklás idején az elménknek nyugodtnak kell lennie. Harag, túl sok félelem – ezek nem jók, ha bennünk vannak.

Ha lehetséges, a buddhista gyakorlóknak már most arra kellene használniuk az idejüket, hogy a következő életükre tekintsenek. Bódhicsitta gyakorlás és bizonyos tantrikus gyakorlásokat alkalmasak erre.

A tantrikus tanítások szerint a halál idején az elemek feloldódásának nyolc szintje létezik – a durvább szint a test elemeinek oldódása és aztán a finomabb szintek következnek. A tantrikus gyakorlóknak ezt a napi meditációjukba szükséges belevenniük. Minden áldott nap meditálok a halálon – különböző mandala gyakorlatokban – legalább ötször, és még mindig élek. Csak ezen a reggelen már három halál-meditáción keresztülmentem.

Tehát ezek a módszerek garanciát adhatnak az elkövetkező jó életre.

És a nem hívők számára, ahogyan előbb említettem, fontos az, hogy realistán álljanak hozzá az állandótlansághoz.

Hogyan segítsünk azoknak, akik haldokolnak?

Egy haldokló esetében jó, ha a környezete rendelkezik némi tudással arról, hogy hogyan segítsen. Ahogy említettem korábban, ha a haldokló hisz egy teremtő Istenben, akkor emlékeztethetjük őket Istenre. Buddhista szempontból nézve az egyetlen Istenben való hitnek van némi előnye.

Ha haldoklónak nincs hite, nem vallásos, ahogy korábban említettem, legyünk mi is realisták, és fontos, hogy megőrizze elméje nyugalmát.

A haldokló körül síró, jajveszékelő rokonok ártalmasak lehetnek az elme lenyugtatásánál a túl sok ragaszkodás miatt. És ha nagyon ragaszkodnak a rokonaikhoz, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy kialakul a harag és a halál ellenségként való látása. Tehát fontos, hogy próbáljuk megőrizni a haldoklók elméjének nyugalmát.

Több alkalommal kértek meg engem arra, hogy menjek el buddhista hospice házakba. Ez, például, nagyon jó módja annak, hogy a könyörületességről szóló napi gyakorlásunkat tettekké alakítsuk. Ez is nagyon fontos.

Összegzés

A halál nem egy furcsa, ismeretlen dolog. A világon mindenütt minden percben, másodpercben megtörténik. Ha igazán felfogjuk azt, hogy egészen bizonyosan meg fogunk halni, akkor ez ösztönző lehet ahhoz, hogy értelmes életet éljünk. Amikor megértjük, hogy bármikor bárkinél bekövetkezhet, sokkal kevésbé fogunk harcolni és vitatkozni jelentéktelen dolgok miatt. Konfliktusok gyártása helyett majd arra érzünk késztetést, hogy életünket úgy alakítsuk, hogy annyit segítsünk másokon, amennyit csak tudunk.

Forrás: Buddhista tanácsok a halálról és haldoklásról (angol nyelven)