2017. október 3., kedd

Hogyan végezzük a sétáló meditációt?


Az előző két bejegyzésemben a vipasszaná meditáció gyakorlásáról írtam, amelyben Szajádav U Pandita beszélt a sétáló meditációról is. Ez utóbbiról lesz szó most részletesen.



Még a théraváda buddhizmuson belül sem egyformák az előírás szerint végzett sétáló meditációs technikák. A burmai hagyományban és a belátás meditációs elvonulási központokban a meditálók általában egyedül sétálnak, míg más iskolákban többedmagukkal egymás után vagy körben.

Ebben a meditációs gyakorlásban teljes mértékben a sétálás folyamatára figyelünk – a test súlyának váltásától a lábunk lehelyezésének mechanizmusáig. Több irányzatban is az elvonulások szerves része a sétáló meditáció, amit arra használnak, hogy levezessék a hosszú ülés alatt felhalmozódott energiát. Ezenkívül az éberség szempontjából a hétköznapi tevékenységekben sokkal könnyebben hasznosítható gyakorlás, mint az ülő meditáció.

Kezdésként keressünk egy akadálymentes helyet, ahol körülbelül 3 és fél méter hosszan, egyenes vonalban lehet sétálni. A théraváda irányzat szerint elég az ilyen rövid távolság. Más iskolák esetleg hosszabbat javasolnak.
Ezután kezdjük el a lábfejünket figyelni. Lassan mozdítsuk el a súlypontunkat középről egyik oldalról a másik oldalra, és elölről hátra. Ha mezítláb vagyunk, még több mindenre felfigyelhetünk ezeknél az apró egyensúlyváltoztatásoknál.

Majd hozzuk vissza súlypontunkat középre, emeljük fel a fejünket, engedjük le a vállainkat, húzzuk ki magunkat méltósággal és büszkeséggel, mintha királyok vagy királynők lennénk. Kezeinket összefonhatjuk a hátunk mögött vagy tarthatjuk magunk előtt, vagy karunkat lazán lógathatjuk a testünk mellett oldalt.

Emeljük fel a jobb lábunkat és vegyük észre testünkön a súly átrendeződését. Figyeljünk fel arra, hogy mit tesz a testünk bal oldala annak érdekében, hogy megtartsa a teljes súlyunkat – lábujjak szétterpesztése, boka finom egyensúlykeresése. Majd a jobb lábat előre nyújtva lehelyezzük a sarkat a földre és előregördülünk a talpunk párnázott részére. Vegyük észre, hogy amikor a súlyunk előrefelé lendül, a bal lábunk sarka elkezd emelkedni. Lendítsük a bal lábat előre, és ismételjük meg a mozdulatot.

Ha ezt szavakkal kapcsoljuk egybe, könnyebb lesz az összehangolás és a ritmus kialakítása a testen belül. Amikor az elménk vándorolni kezd, próbáljunk meg olyan egyszerű szavakat mondogatni, mint “emelkedés, mozdulás, lehelyezés”, mintegy figyelmeztetőül, hogy az elménk térjen vissza a testhez.
Thích Nhát Hanh (Thich Nhat Hanh) elvonulási közösségében olyan technikát használnak, amelyben a meditációt egy rövid verssel kötik össze. Álljon itt egy versike, ami esetleg sétáló meditációban is alkalmazható:

(belégzés) “Megérkeztem”, (kilégzés) “Itthon vagyok”.

(belégzés) “Az itt-ben”, (kilégzés) “A most-ban”.

(belégzés) “Megingathatatlan vagyok”, (kilégzés) “Szabad vagyok”.

(belégzés) “Az elképzelhető legjobb dologban”, (kilégzés) “Tartózkodom”.

Amikor elérkezünk a rövid sétaösvény végére, álljunk meg teljesen és vegyünk egy levegőt. Tegyünk egy negyed fordulatot, esetleg vehetünk még egyszer levegőt, ezután a maradék negyed fordulatot is elvégezve álljunk arccal arrafelé, amerről jöttünk. Vegyük fel a kiinduló pozitúrát, és kezdjük újra az egyensúlyunk megalapozását. Majd induljunk el, emeljük, mozdítsuk és helyezzük le a lábunkat.

A sétáló meditáció elején még esetleg azt észleljük, hogy a lépteink nagyon merevek és robotszerűek. Vegyük észre, ha már gördülékenyebben mozgunk, ahogyan összekapcsoljuk a légzést a mozdulattal, ahogyan a merevséget elhagyva teljes lesz a harmónia.
Legelőször körülbelül 10 percen át sétáljunk, majd fokozatosan növeljük az időt maximum 30-45 percre.

Amikor befejeztük a gyakorlást, időzzünk ott egy keveset, és nézzük meg, hogy hol érzünk még energiát/lendületet a testben és mi az, ami nyugalomban van. Vegyük észre, hogy mi került felszínre és mi az, amit már sikerült elhagynunk.


Nincsenek megjegyzések: