2012. február 11., szombat

Buddha, a keresztény szent

Még a római katolikus vallás gyakorlói sem biztos, hogy tudják: a november 27-én ünnepelt "szentjeik", Barlaam és Jozafát, kik is voltak tulajdonképpen?

Barlaam és Jozafát a főhősei annak a keresztény legendának, amely egyike volt a középkor legelterjedtebb és legtöbb feldolgozást megérő legendáinak. A hagyomány szerint e legenda szerzője a VIII.században élt Damaszkuszi Szt. János. Ez azonban erősen vitatott, a kutatók szerint valószínűbb, hogy az igazi szerző egy régebbi időkben élő ismeretlen görög szerzetes, ugyanis a legenda legrégibb ismert alakja görög nyelvű. Ettől függetlenül még ma is nehéz megmondani, hogy ez a görög nyelvű monda szír, arab v. óperzsa alapon készült-e? Az az egy látszik bizonyosnak, hogy nem szanszkrit eredeti nyomán íródott.

Ez a legenda Barlaam és Jozafátról akkor terjedt el igazán, amikor egy latin fordítás révén a XII.században beszivárgott Európába és belekerült a keresztény szentek életét magában foglaló gyűjteménybe, a Legenda Aurea-ba/Arany Legendába. Magyar nyelven a Kazinczy-kódexben olvashatták először.

A görög szövegben még az eredeti Joaszaf (Joasaph) név szerepelt, csak később lett ebből Jozafát. A Joaszaf (Joasaph) név a Búdaszp alakváltozatból származik, az arab írásrendszer könnyen magyarázható elvétésével. A Búdaszp név pedig a Bódhiszattva névből származtatható. Létezik-e, hogy ez a "Búdaszp", azaz Joaszaf - Jozafát azonos Buddhával?

Ha elolvassuk akár a Legenda Aurea-ban ITT vagy akár a Kazinczy-kódexben ITT található Barlaam és Jozafát legendáját, akkor Jozafát királyfi életének leírásában ráismerhetünk Buddha életének a buddhista hagyományok szerinti leírására, többek közt a 4 isteni hírnökről szóló történetben. Annyi különbséget találunk mindössze, hogy keresztény legendában Joaszaf királyfi apja, aki India királya, a keresztényeknek nagy ellensége és üldözője, Barlaam remete pedig egy keresztény tanító, aki a keresztény tanításoknak nyeri meg Joaszaf királyfit.

A kétségtelenül Indiából származó és kétségtelenül Buddha életét leíró legenda feltehetőleg arab közvetítéssel került Európába. De ezt az egyértelműen buddhista legendát vajon miért fordította le az ismeretlen görög szerzetes görög nyelvre és miért "írta át" keresztényire? Katona Lajos, az 1800-as évek legvégén, 1900-as évek legelején alkotó néprajzkutató, irodalomtörténész így indokolja ezt Folklór- Kalendárium című művében:

"Ami (...) az indiai legenda keresztény szellemben való átdolgozását tetemesen elősegítette, az a buddhista tanítás önmegtagadási alapdogmájának a keresztény aszkézissal való könnyű összevethetősége volt. Összevethetőséget és nem egyezést mondok, mert csakis amarról lehet szó, ha a két tan sarkalatos tételeit egymással egybehasonlítjuk. A tulajdonképpeni önsanyargatás, tehát a keresztény cselekvő aszkézis ellen ugyanis a buddhista tanok tisztultabb s talán az eredeti kútfő szelleméhez is közelebb álló forrásai mindenütt tiltakoznak. Az ő aszkézisuk ennél magasztosabb, szellemibb természetű, de éppen ezért nem is való azon hatalmas tömegeknek, amelyekre a propagandisztikus vallások –, s minden magát egyedül üdvözítőnek tartó vallás ilyen – számítanak. E nagy tömegek durvább, testibb táplálékra szorulnak s az ilyenről is gondoskodott a „gördülő kerék”, vagyis a buddhista tan népszerűbb kiadása, az, amelynek a Kelet nagyobb részét sikerült is meghódítania.

Ebben (..) a gyöngébb lelkek számára átgyúrt buddhizmusban már jól megférnek az olyan legendai cifrázatú történetek, aminő a Lalitavisztára és más hasonlók, mint a Dsatákák és Avadánák; s ezekből és hasonlókból már könnyű volt a Kelet keresztény hittanítóinak a saját céljaikra alkalmas kölcsönvételeket, kockáztatni, anélkül, hogy gyenge kritikájú kortársaik csempészetük nyomába jöhettek volna.

Sőt kell-e tulajdonképpeni csempészettel vádolnunk a Barlaam és Jozafát legendájának elkeresztelőjét? Aligha, vagy legfeljebb a kor szellemének félreismerése mellett. Mert nagyon is valószínű, hogy az a jámbor keleti barát, akit a VIII. században élt Damaszkuszi Szt. János tekintélyesebb nevével hihetőleg csak a műve jobb ajánlása kedvéért ruházott föl a hagyomány, nem lehetetlen legalább, hogy ez az ismeretlen legendaíró az eléje akadt indiai történetben bona fide [jóhiszeműen] keresztény szentek életét vélte lappangani, amely csak arra várt, hogy ő a reá tapadt idegen máztól megtisztítsa, és eredeti ragyogásában tüntesse föl.

Gondoljunk csak a kolostoroknak és a belőlük kiáradt vallásos közszellemnek azon, az egész középkoron át uralkodó naiv vallásfilozófiai felfogására, amely minden, a kereszténységnél akár ifjabb, akár régibb vallásrendszerben a Krisztus tanával egy közös forrásból eredetinek mondja azt, ami e tannal rokon, vagy elég könnyen megegyeztethető. E közös forrás az ún. ős kinyilatkoztatás, amelytől csak az ördög ármánya és az emberek önakaratú gonoszsága térítette el mindjobban a halandókat, anélkül azonban, hogy fel-felcsillanó tükördarabjai e hajdan egységesen és egyetemesen fénylő tannak még a legelvakultabb pogányságban is elszórtan meglelhetők ne volnának.

Ily elfogultsággal indulva neki a legkülönbözőbb vallásrendszerek és a róluk szóló iratok vizsgálatának, vajmi könnyű volt akármelyikben is ez önkénytelen és úgyszólván ösztönszerűen nyilatkozó kereszténységnek olyan nyomaira bukkanni, aminőnek vélte valószínűleg, vagy legalább vélhette nagy könnyen a Buddha legendája épületes részleteit az a keleti keresztény szerzetes, aki velük, nem tudjuk, mily úton és hol megismerkedett."

És ha ez ennyire nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik legelterjedtebb keresztény legenda egyik főhőse maga a buddhista vallás "alapítója", Buddha, akkor miért tartja még mindig számon a szentjei között Buddhát a keresztény egyház? Katona Lajos ezt írja erről még mindig a Folklór-Kalendáriumban:

"Hát akkor ezt a (...) botlást, amely a november 27-én ünnepelt „szentek” között Barlaamot és Jozafátot, vagyis az utóbbinak neve alatt tulajdonképpen Buddhát még mindig felsorolja, – miért nem igazítja ki az egyház, mikor már ugyancsak módjában volna magának e kérdésben helyes véleményt alkotnia? Ahelyett, hogy ezt tenné, Damaszkuszi Szent János szintén vajmi kétséges hitelű, mert megint csak bizonyíték nélküli hagyományon álló szerzősége tekintélyére támaszkodva, tovább is olvastatja évenként templomaiban papjaival és hívőivel – a Szákják királyi családjából származott Gautamá, vagy Sziddhárta (brahman turpissággal felcicomázott) élettörténetét. Talán csak azért, mert e monda igazán nagyon jól beillett már eleve is és így beleillik még ma is a keresztény legendák legszebbjeinek koszorújába.

Ezt érezhette mintegy ösztönszerűen a mi Barlaam és Jozafátunk, a Kazinczy-kódex éppen a mohácsi vész esztendejében kelt szövegének írója vagy másolója is, mikor az épületes históriát így vezeti be: „Úrnak nevében kezdetik a Szent Barlámnak élete: kérem azért én, ki ezt írtam, mindazokat, kik ez könyveket olvasandók, hogy szeretettel olvassák, mert igön szép – Legyen néki és azoknak, akik véle egy nézeten vannak, az ő hitök szerint!"

A kép forrása: Ökumenischer Namenkalender - Barlaam und Josaphat
További info angolul: Buddha's Life Relics Found in Antwerp
A Christian Buddha: The Medieval Tale of Barlaam and Josaphat (lecture video)

Nincsenek megjegyzések: