Kérdések és válaszok a buddhizmusról

Elég sok kérdés merülhet fel bennünk a buddhizmus tanulmányozása során, amely kérdésekre sok esetben nem találjuk meg a választ, vagy csak nagyon nehezen, hosszas utánajárás során. Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita c. könyvének a végén Ajahn Amaro* jegyzetei sok olyan kérdésre adnak választ, amelyek révén jobban megérthetjük Buddha tanításait és magát a buddhizmust. Ő, elsősorban, théraváda szemszögből válaszol, de talán mindenkinek hasznára válnak, tanulmányozza bármelyik ágát a buddhizmusnak.

Mennyire Buddha valódi tanításai a szutták?

A könyv végén található jegyzetek elején ezt írja Ajahn Amaro: Buddha sok jelentős beszéde kezdődik e szavakkal: "Evaṃ me sutaṃ" (Évam mé szutam) azaz "Így hallottam..." Ez abból a hagyományból származik, hogy Buddha összes tanítását a Tiszteletreméltó Ánanda mondta fel az Öregek tanácskozásán (zsinatán), három hónappal Buddha halála után. Ánanda sok éven keresztül volt Buddha személyes kísérője és tökéletes emlékezőtehetséggel rendelkezett. Ezért Buddha teljes tanítását inkább az " .... amennyire Ánanda visszaemlékezett" - formába lehet foglalni, mintsem abszolút igazságként bemutatni.

Miként vélekedik az öngyilkosságról a buddhizmus?

Ajahn Amaro erre is válaszol a könyv egyik jegyzetében: A buddhista nézetnek megfelelően az egyetlen eset, amikor az öngyilkosság egy teljességgel üdvös/helyes cselekedet az, amikor a személy egy arahant - egy teljesen megvilágosodott lény. A théraváda iratok megemlítenek néhány esetet, amikor arahantok veszik el saját életüket, akik majdnem mindig súlyosan betegek voltak és próbáltak a fájdalom terhén kisebbíteni és azok gondján csökkenteni, akik köröttük voltak. Egy ilyen esemény, Vakkali bhikkhu utolsó napjainak leírása, található az SN 22.87-ben.

Aki megvilágosodik, annak eltűnik-e a karmája?

Érdekes lehet az is, hogy hogyan vélekedik a buddhizmus a megvilágosodás és kamma közti kapcsolatról. Ajahn Amaro ezeket írja erről: Buddhista szempontból, természetesen, nem az történik, hogy a megvilágosodás pillanatában hirtelen az összes előző tettek és események következményei elillannak - a testnek még mindig megvan a maga élete, és amíg emberi formában létezik, addig még egy megvilágosodott lény is meg fogja tapasztalni a különféle múltbéli tettek és hajlamok következményeit (páli nyelven: vászaná). Ezzel indokolja a Tiszteletreméltó Mahá-Moggallána halálának módját*, aki Buddha második rangidős tanítványa volt, és akit haramiák gyilkolták meg. Még akkor is, ha Mahá-Mogallána néhány évtizeddel korábban már megvilágosodott, ez az erőszakos vég, úgy tűnik, még annak a hosszan érzékelhető karmikus hatásnak a következménye, amely szerint egyik előző életében meggyilkolta szüleit.

Kapnak-e a szerzetesek személyre szabottan meditációs mondatokat?

A regényben szerepel az, amikor Vászitthi személyesen kap Buddhától egy meditációs mondatot. Ajahn Amaro ezeket írja: Ez egy érdekes kép, amit Karl Gjellerup jelenített meg a regényben, mely szerint minden egyes tanítvány kap egy jellegzetes meditációs témát, viszont nincs bizonyíték arra, hogy lenne ilyen hagyomány a théraváda szövegekben vagy akár általános használatban volna ilyen théraváda buddhista országokban. Az igaz, hogy amikor a tanító elutazni készül, több kolostorlakó és támogató érkezik hozzá, hogy tiszteletét tegye, és talán ekkor kapnak valami különösen "ütős" vagy személyes tanácsot (tudván, hogy bármelyik elválás szólhat örökre), de ilyen rendszeres egyenkénti kapcsolat nem ismeretes. Az itt leírt módszer majdnem biztosan a zen buddhista hagyományokból származik, eredetileg Kínából, ami később elterjedt Koreában és Japánban.

Honnan ered a 'Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad' meditációs mondat?

A Vászitthi számára adott mondat eredetéről is ír Ajahn Amaro: Számos helyen feltűnik a théraváda iratokban Buddha éleselméjűsége. Először egy eseményben, ahol Viszákhá, egy odaadó tanítvány (és négyszáz! gyerek nagyanyja) érkezik Buddhához, amiatt bánkódván, hogy elveszítette egyik kedves lányunokáját. Miután Buddha megkérdezi tőle: - Annyi unokát szeretnél magadnak, amennyien laknak Szávatthiban? Viszákhá azt feleli rá: - Ó, igen, nagyon is! Ekkor Buddha rámutat arra, hogy ha annyi unokája volna, akkor nem múlna el nap, hogy Viszákhának ne kellene egyik temetésről a másikra járnia. Ezt a jelenetet részletezi az Ud.8.8-ban*: "Viszákhá, akiknek százan laknak a szívében, azoknak száz bánatuk van, akiknek kilencven....nyolcvan....ötven...húsz...tíz...három...kettő...akiknek egyetlen egy, azoknak egyetlen bánatuk van; akiknek senki nem lakik a szívében, azoknak nincs bánatuk - bánatnélküliek ők és szenvedélynélküliek, derűsek, ezt kijelentem."
Buddha még kielemzi a "vágy, ragaszkodás és sóvárgás" összefüggését is, az SN 42.11-ben, amiben Bhadrakával, egy falusi elöljáróval beszélget, és amely beszélgetésben Buddha rávezeti őt erre a következtetésre: "Bármilyen szenvedés keletkezik bennem - mindegyik a vágyban (chanda) gyökerezik, kapcsolódik a vágyhoz. A vágy valóban a szenvedés gyökere."
Végül az MN 87-ben, egy zaklatott, egyetlen fia elvesztése miatt feldúlt férfivel való találkozásakor Buddha állítja: "Szomorúság, jajveszékelés, fájdalom, bánat és kétségbeesés születik a szívünknek kedvesek által, keletkezik a szívünknek kedvesektől."

Ki volt pontosan Viszákhá és milyen szerepet töltött be a korai Szangha életében?

"A Nyolc Adomány" néven ismeretes az, amit a nagyszerű világi tanítvány, Viszákhá* nyújtott Buddha kérésére. Viszákhá jó példája az anyaságnak (tíz lánya és tíz fia volt, mindnek ugyanennyi, egészen le a negyedik generációig ), Szávatthiban élt és Buddha női világi tanítványai között első helyen állt. Kérték, hogy mindig biztosítson élelmet az érkező bhikkhuk és bhikkhuník számára; élelmet az útra kelő bhikkhuk és bhikkhuník számára; élelmet a betegeknek; élelmet a betegnek tűnőknek; gyógyszert a betegeknek; napi rizskása ellátmányt a Szanghának és fürdésre alkalmas ruházatot mindkét nemnek, a bhikkhuk és bhikkhuník számára is.

A bhikkhuk és bhikkhuník fegyelmi szabályai mennyire szigorúak?

A Vinaja fegyelmének megfelelően egy szerzetesnek (bhikkhu) legalább öt éve felszenteltnek kell lennie, mielőtt egyáltalán előírásszerű tanítási kötelezettséget vállal, és annak, aki alkalmas is arra, hogy az apácák (bhikkhuní) hivatalos oktatója legyen, egy sor egyéb szigorú követelménynek kell megfelelnie.

Az igaz, hogy ezek a kívánalmak értelemszerűen csak arra a szerzetesre vonatkoznak, aki "Buzdító-serkentő beszédet" jön az apácáknak tartani telihold és újhold idején. Ahhoz, hogy egy szerzetes egy ilyen buzdító beszéd mondójává válhasson, szükséges az 1./ hogy legalább 20 éven át felszentelt legyen 2./ jártas legyen mind a szerzetesek, mind az apácák összes szabályában 3./ tökéletesen erényes legyen és nem lehet egyetlen komolyabb áthágása sem a fegyelemben 4./ legyen ékesszóló és teljesen járatos a Tanításokban 5./ az apácák kedveljék őt és 6./ felszentése előtti életében nem erőszakolhatott meg vagy nem molesztálhatott egyetlen egy apácát sem vagy apáca növendéket.

Még hozzá kell ehhez tenni, hogy egy szerzetesnek megengedett az, hogy meglátogasson egy apácát annak lakhelyén, ha az apáca beteg és nem tud a többi apácával együtt résztvenni az Öregek két hetenkénti útbaigazításán. Ez az egyetlen ok, amiért egy szerzetes meglátogathat egy apácát annak lakhelyén; viszont mindkettőjüknek rendelkeznie kell egy-egy kísérővel, aki jelen van ilyen alkalmakkor. Ugyanis nem megengedett egy apácának egyedül maradnia egy férfivel, és úgyszintén egy szerzetes sem maradhat egyedül egy nővel zárt helyen.

A fegyelem egyik legsúlyosabb szabálya az apácák számára az, hogy egy apáca sosem utazhat egyedül - mindig kell, hogy vele legyen egy másik apáca utazása során is.

A fegyelem meghatározza azt is a szerzetesek és apácák számára, hogy az esős évszakban több, mint hat napon túl nem lehetnek úton. Hat nap után vissza kell térniük a lakóhely kolostorába. Ezt a szabályt a Mahávagga 31-ben* említik.

"Magamat segítve fogok segíteni mindenkinek" - Hogyan értelmezzük ezt a furcsa mondatot?

Ez egy nagyon jól ismert elv a buddhista hagyományon belül. Az elv teljes leírása az "Akrobaták hasonlata" (magyar fordításában: "Szédakában" a címe) SN 47.19-ben olvasható. Ennek egy része így hangzik:

A mester így szólt a tanítványához:
- Most, barátocskám, én fogok vigyázni rád és te fogsz rám vigyázni, így egymásra vigyázva és egymásra figyelve bemutatjuk a mutatványunkat és jó pénzt kapunk érte, és biztonságban lemászunk a rúdról.
- Nem, nem! Nem lesz így jó, Mester! Te figyelsz magadra és én figyelek magamra. Igy mindketten magunkra vigyázva, magunkra figyelve, bemutatjuk a mutatványunkat, jó pénzt kapunk érte és biztonságban lemászunk a rúdról. Így csináljuk ezt!
Ebben a példázatban a tanítvány az, aki Buddha dicséretét kapja.

* A link angol nyelvű