Ez a bejegyzés egy erősen megvágott kivonata Dzongsar Khyentse rinpócse cikkének, ami a Shambhala Sun oldalán olvasható egészében. A cikkben bővebben foglalkozik a vadzsrajánával, ami itt nem kerül említésre.
A Dharmát még intellektuálisan sem könnyű megérteni, de miután valamennyit sikerült felfogni belőle, a gyakorlatba ültetni még nehezebb. Hiába értjük meg, hogy mit nem csinálunk megfelelően, hogy legyőzzük a berögződött hajlamainkat, teljesen el kell köteleznünk magunk a megszabadulás útján. Ameddig a saját képzeteinket dédelgetjük, csak valami áltanítást hozunk létre, amiből nem hogy felébredés nem származik, hanem még több szenvedés. Ezért a legtöbb keleti tanító szkeptikus a Dharma átültetése kapcsán, másrészt akadnak páran, akik a tőlük telhető legtöbbet teszik meg a Tan nyugati meggyökerezéséért.
A Dharma átültetése több nemzedéken keresztül történik. A kulturális különbségek óriásiak. Az olyan állítólagosan egyetemes fogalmak, mint én, szabadság, egyenlőség, hatalom, nemiség és titkosság olyan dolgok, amik kultúrafüggőek és gyökeresen eltérő jelentéssel bírnak a különböző nézőpontok szerint.
Mikor fel akarunk fedni egy hibát, akkor fontos, hogy alaposan ismerjük azt, amit kritizálunk, másrészt mi magunk ne rendelkezzünk azzal a hibával. Másképp olyanok leszünk, ahogy azt a tibeti mondás tartja: "a majom, aki a másik majom farkán nevet". Emberi lényekként saját szűk látókörű nézeteink rabjai vagyunk, ezért korlátolt értelmezésünknek nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani, melyek szinte mindig félelmeinkből, elvárásainkból és tudatlanságunkból erednek.
Sok tibeti tudósnak szórakoztató lenne, ha el tudnák olvasni egyes nyugati tanulmányokat a buddhizmusról, vagy a gurukról. Ez olyan, mint elképzelni, hogy egy tibeti láma a Rómeó és Júliát olvassa, vagy egy szép áriát hallgat. Minden valószínűség szerint az előbbit érdektelennek tartaná, az utóbbi meg úgy hangzana számára, mintha egy macskát élve nyúznának meg.
Jobb egyáltalán nem eltorzítani a dolgokat korlátolt felfogásunkkal, de ha mégis muszáj, akkor legyünk tudatában, milyen erős és egyoldalú az értelmezésünk. Különféléket lehetne állítani a keleti kultúrák nyugati megközelítéséről, mint hogy a nyugati értelmezési keret egy alapvető arroganciára alapszik.
A legtöbb egyetemi szakon nyugaton, ahol állítólag buddhizmust tanítanak, a tanároknak általában el kell titkolniuk, ha ők maguk buddhisták. De vajon a matematika tanároknak is titokban kell tartaniuk, ha hisznek a matematika logikájában? A nyugati tudósoknak jobban meg kéne kérdőjelezniük saját merev előítéleteiket, ami megakadályozza őket mások szempontjának elismerésében. Szívszorító az az imperialista hozzáállás, ami arrogánsak elkülöníti egy-egy aspektusát a keleti kultúrának, óvatos távolsággal analizálja, manipulálja és sterilizálja, hogy megfeleljen a nyugati igényeknek, majd esetleg a végén megfelelőnek ítéli fogyasztásra.
Egy másik példája az álszentségnek az a nyugati hozzáállás - mely nagyon hasonló a misszionárusokéhoz, akik a bennszülötteket akarták áttéríteni a keresztény erkölcsre és értékekre - ami "jó szándékúan" meg akarja "szabadítani" a keleti nőket egy nőgyűlölő, elnyomó zsarnokságnak kikiáltott rendszer szorításából. Nyugaton, egyebek mellett, a nőket meztelenül lefényképezik, s ezeket magazinokban publikálják. Ezt számos kultúra zavarba ejtőnek, továbbá a nőket szélsőségesen kizsákmányolónak és elnyomónak tartaná. Az ő szemszögükből a nyugati kritika a nők alárendelését illetően egy erősen vitatható ügy. Számos kultúra szempontjából az úgynevezett nyugati tudomány és technológia nem tett túl sokat azon túl, hogy elpusztította a világ erőforrásait. Az olyan eszmék, mint a demokrácia és a kapitalizmus, ahogy az egyenlőség és az emberi jogok, úgy tűnik teljesen megbukott nyugaton, s nem többek új dogmáknál. Nem igazán látni előnyét ezen korlátolt nyugatik értékrendszerek beépítését a Dharma megközelítésébe. Ezek biztos nem tartalmazzák Sziddhárta herceg rendkívüli megvalósítását, amit a Bódhi fa alatt ért el 2500 évvel ezelőtt.
Ha az emberek erőfeszítést tennének azért, hogy tiszteletteljesek és nyitottak legyenek, akkor rengeteg ismeret válna elérhetővé, ami megszabadíthatná őket a szenvedés és tudatlanság minden fajtájától. A régi tibeti fordítók és tudósok nagy tisztelettel volták India iránt, ami a Dharma és bölcsesség forrása volt számukra. Ahelyett, hogy kritikusak lettek volna, vagy akár csak nehezteltek volna a forrásukra, úgy nevezték "India magasztos földje". Ez az attitűd nagyon más a nyugat vásárlói mentalitásától, ami a Dharmát árucikként kezeli, s az azzal való foglalkozását befektetésnek veszi; csak azt akarja elfogadni, ami jól illik szokásos elvárásaihoz, s elutasítja mindazt, amit nem talál azonnal kielégítőnek.
Nem arról van szó, hogy a nyugatiak ne legyenek kritikusak a buddhista tanításokkal. Épp ellenkezőleg, a Buddha maga mondta, hogy miként az aranyat is, a Dharmát is meg kell alaposan vizsgálni, s elemzés nélkül ne fogadják el a Dharmát érvényesnek. A logikai analízist mindig is bátorította a buddhista hagyomány. A különbség a hozzáállásban van. Az elemzést végző személynek nem csak nyitottnak kell maradnia, hanem el kell fogadnia, hogy talán nincs megfelelő tudása a tárgyról. Ez a lényege az elemzésnek, mert különben csak igazolást keresünk arra, amiben már eleve hiszünk. Szkeptikusnak lenni és hibákat keresni két egészen különböző dolog.
A tudat végső természete, élettel teli üresség,
Nekem azt mondták az igazi Buddha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a hierarchiáról.
A tudat végső természete, annak üresség oldala,
Nekem azt mondták a valódi Dharma.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a politikai korrektségről.
A tudat végső természete, annak életteli oldala,
Nekem azt mondták a valódi Szangha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe az egyenlő jogokról.
Az ürességtől senki nem választhatja el az életteliséget.
Ez az elválaszthatatlanság, nekem azt mondták, a Guru.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a soviniszta lámáktól függőségbe.
A tudat eme természetét sosem szennyezte kettősség,
Ez a szennyezetlenség, nekem azt mondták, az istenség.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a "nemiség" és "kultúra" kategóriáiba.
A tudat eme természete önmagától jelenlevő.
Ez a spontaneitás, nekem azt mondták, a dákiní aspektus.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a félelembe, hogy beperelnek.
2010. március 31., szerda
2010. március 25., csütörtök
A buddhista vajon ki?
Gábor egyik kommentje kapcsán gondoltam, csinálok a kérdésnek egy külön bejegyzést.
Két viszonylag szélsőséges megközelítést lehet mondani. Az egyik az, hogy mivel mindenkinek buddha-természete van, s végső soron el fogja érni a megszabadulást, ezért ilyen formában mindenki buddhista, legfeljebb nem tud róla. A másik eset, amikor olyan kitétel van, mint hogy elfogadja a négy pecsétet. Az első esetnél az a probléma merül fel, hogy magának a buddhista megnevezésnek többé nincs értelme, mert mindenki az. A másodiknál pedig a buddhisták száma erősen leszűkül, tekintettel arra, hogy sokan még csak nem is ismerik a négy pecsétet. A hagyományos, s középső megoldásnak mondható az a kritérium, hogy menedéket vett a Három kincsben.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a menedékvétel az nem egy szertartást jelent, vagy beavatást, hanem egy elhatározást. Ezt az elhatározást pedig az hozza meg, hogy az ember bizonyos fokig belátja, megérti a négy nemes igazságot, abban a formában, hogy a világ a szenvedés helye, s ebből megszabadulást egyedül a Buddha tanításával lehet elérni. Ezért a neve menedék, mert a Három kincs nyújt menedéket a szenvedés elől.
Máshogy lefordítva a menedékvétel jelentését, ez annak eldöntése, hogy én buddhista vagyok, a Buddhadharmában hiszek, azt fogadom el igaznak, amit a Buddha tanított, s nem más filozófiákat,vagy vallásokat. Ezért mondható, hogy ez a vallás felvétele. De hogy ezek után valaki milyen szinten gyakorolja a vallást már egyéni kérdés. Ha a legfontosabb előírásokat sem tartja be, s nem érti az alapvetőbb tanításokat sem, de a Buddhára, a Dharmára és a Szanghára menedékként tekint, akkor buddhistának nevezhető.
Lásd még:
Mit kell csinálni ahhoz, hogy buddhista legyen valaki?
Miben hisznek a buddhisták?
Két viszonylag szélsőséges megközelítést lehet mondani. Az egyik az, hogy mivel mindenkinek buddha-természete van, s végső soron el fogja érni a megszabadulást, ezért ilyen formában mindenki buddhista, legfeljebb nem tud róla. A másik eset, amikor olyan kitétel van, mint hogy elfogadja a négy pecsétet. Az első esetnél az a probléma merül fel, hogy magának a buddhista megnevezésnek többé nincs értelme, mert mindenki az. A másodiknál pedig a buddhisták száma erősen leszűkül, tekintettel arra, hogy sokan még csak nem is ismerik a négy pecsétet. A hagyományos, s középső megoldásnak mondható az a kritérium, hogy menedéket vett a Három kincsben.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a menedékvétel az nem egy szertartást jelent, vagy beavatást, hanem egy elhatározást. Ezt az elhatározást pedig az hozza meg, hogy az ember bizonyos fokig belátja, megérti a négy nemes igazságot, abban a formában, hogy a világ a szenvedés helye, s ebből megszabadulást egyedül a Buddha tanításával lehet elérni. Ezért a neve menedék, mert a Három kincs nyújt menedéket a szenvedés elől.
Máshogy lefordítva a menedékvétel jelentését, ez annak eldöntése, hogy én buddhista vagyok, a Buddhadharmában hiszek, azt fogadom el igaznak, amit a Buddha tanított, s nem más filozófiákat,vagy vallásokat. Ezért mondható, hogy ez a vallás felvétele. De hogy ezek után valaki milyen szinten gyakorolja a vallást már egyéni kérdés. Ha a legfontosabb előírásokat sem tartja be, s nem érti az alapvetőbb tanításokat sem, de a Buddhára, a Dharmára és a Szanghára menedékként tekint, akkor buddhistának nevezhető.
Lásd még:
Mit kell csinálni ahhoz, hogy buddhista legyen valaki?
Miben hisznek a buddhisták?
2010. március 24., szerda
Buddhista celebek kis hazánkban
Bulvárosodunk...
Buddhizmus és rock'n'roll - Nyakas Krisztián, az LGT Emlékzenekar énekes-basszusgitárosa*
Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen (Jaffa, 2009) - Steiner Kristóf
Ábel Anita mostanra lett képernyőképes - Ábel Anita
Sebestyén Balázs tényleg segít - Sebestyén Balázs
Laár András: Nem hiszem, hogy fura vagyok - Laár András
* Innen jött a poszt ötlete. További prominens magyar buddhisták jöhetnek a kommentekben!
ÁPDÉT Gerzson jóvoltából: Váncsajána - Váncsa István
Romokon jóvoltából: Buddhista lett a Viszkis (2004-es, "meg nem erősített hír")
Buddhizmus és rock'n'roll - Nyakas Krisztián, az LGT Emlékzenekar énekes-basszusgitárosa*
Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen (Jaffa, 2009) - Steiner Kristóf
Ábel Anita mostanra lett képernyőképes - Ábel Anita
Sebestyén Balázs tényleg segít - Sebestyén Balázs
Laár András: Nem hiszem, hogy fura vagyok - Laár András
* Innen jött a poszt ötlete. További prominens magyar buddhisták jöhetnek a kommentekben!
ÁPDÉT Gerzson jóvoltából: Váncsajána - Váncsa István
Romokon jóvoltából: Buddhista lett a Viszkis (2004-es, "meg nem erősített hír")
2010. március 20., szombat
Buddhizmus és biznisz az ókorban - A Selyemút
A Selyemút
A Selyemút rejtett kincsei - Stein Aurél és az Ezer Buddha barlangtemplomok
A Kelet bűvöletében: Stein Aurél (1862-1943)
Xuanzang (Hszüen Cang) és a Nyugati utazás
És ami miatt mindezt kikerestem:
Stein Aurél Nijában (Kelet-Turkesztán*) olyan kharosthí írással készült, fatáblácskákra írt leveleket is talált, amik képet adnak az i.sz. 3-4. századi buddhista szerzetesi életről. Az ezt bemutató angol cikkből kiderül, hogy a szerzetesek is kivették a részüket a Selyemút mentén folyó kereskedelemből. Ami még érdekesebb, hogy nemcsak holmi ártatlan gabonával és textillel kereskedtek, hanem nőkkel és borral is. Ezen kívül hiteleztek, sikkasztottak és egyéb sötét ügyletekbe keveredtek, miközben az üzleti kapcsolatokon keresztül biztosították a Dharma terjedését Európa felé. A biznisz-tranzakciókról mesél még Gregory Schopen:
(A poszt ötletét Gabriel Laera kommentje adta.)
ÁPDÉT: További info angolul:
Buddhist Art and the Trade Routes
Mongols, Ancient China and the Silk Road
Journeys on the Silk Road
* Mai forrásokban: Niya, Xinjiang Uygur Autonomous Region of China (Hszintyiang - Ujgur Autonóm Terület). Lásd még (angolul) itt.
2010. március 17., szerda
Belterjes közbeszéd (Kinek írunk mi?)
Az internet és a közösségi blogolás a közbeszéd körébe tartozik. Tehát nem magának írja az alkotó a szöveget, hanem a „közösségnek”. Célja nem az egyéni érzelmek gondolatok közlése, hanem a véleményformálás.
A Buddhapestet jó ha tízen olvassuk rendszeresen. Tehát nem éppen közösségi és véleményformáló erő, pedig céljai alapján annak kellene lennie.
Jelen állapotában csak egy szűk baráti kör „hobbija”. Ezzel nem tölti be a feladatát, nem szól a „tömegkehez”.
Ezért az gondolom, hogy a következő pár hét legfontosabb feladata a megjelenési sáv szélesítése kell, hogy legyen.
Mi ezzel a célunk? - Az, hogy a jelenlegi ötven alatti nézettséget feltornásszuk napi 100, 300, 500, 1000 látogatóra. Hogy a hangunk ne maradjon visszhangtalan. - Tehát, hogy valódi véleményformáló médiummá váljunk.
Mit kell ehhez tenni?
Hirdessük a buddhapestet
- a saját weboldalunkon,
- az általunk az általunk használt fórumokon, levlistákon.
Próbáljunk aktuálisak lenni. Tehát a a napi, hírekre eseményekre koncentrálni, tudjunk „buddhista” „aktuális” válaszokat adni.
Olvassunk bulvárt és elemezzük a mi szemszögünkből.
Hozzunk olvasókat. Hogy legyen kinek írni.
2010. március 16., kedd
(Ál)idézetek a Buddhától
Kaptam egy mélt, hogy linkeljek be egy buddhista közösségi oldalt* a Théraváda Lap-ra. Az oldalon minden van, ami a Gyógyító Buddha témakörbe belefér: fülgyertyázás, csakrák, Dalai Láma videók stb. És idézetek a Buddhától. Pl.:
„Az elmúlás a harmónia egyik alappillére.
Ha nem harcolunk ellene, összhangban vagyunk a valósággal.”
„Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél,
a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.”
És ezeket olvasva eszembe jutott ez a poszt: The Endless Round of Fake Buddha Quotes** És az a kérdés, hogy ilyenkor mit kellene tenni? Egyáltalán kellene-e tenni valamit?
* Az oldal közben megszűnt.
** Az oldalon a "Related Posts" között további álidézetek
„Az elmúlás a harmónia egyik alappillére.
Ha nem harcolunk ellene, összhangban vagyunk a valósággal.”
„Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél,
a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.”
És ezeket olvasva eszembe jutott ez a poszt: The Endless Round of Fake Buddha Quotes** És az a kérdés, hogy ilyenkor mit kellene tenni? Egyáltalán kellene-e tenni valamit?
* Az oldal közben megszűnt.
** Az oldalon a "Related Posts" között további álidézetek
2010. március 9., kedd
Mindenható elme
"Vannak, akik beleestek a kettősség nézetébe, s nem értik a csak tudatot, miközben magában a tudatban növelik a megkülönböztetést. Mahámati! A test, a tulajdon, az élőhely, stb. mind csak a megkülönböztetés miatt létezik."
(Lankávatára szútra 2.12; T672, p595c11-12)
Az elme teremtő hatalmát az utóbbi években már nem csak ezoterikus könyvek tucatjai hirdetik, hanem filmeket is készítenek. S aztán erre az elvre tanácsokat adnak, hogyan juthat az ember pusztán a gondolat erejével anyagi és egyéb javakhoz. Ezzel kapcsolatban egyeseknek eszébe juthat az a buddhista tanítás, hogy minden csak az elme, vagy más szóval a tudat terméke.
Valóban, ahogy a fenti idézet is mutatja, a Buddha tanításai közt megtaláljuk azt, amit "csak tudat" (szanszkrit: vijñapti-mātratā / citta-mātra; kínai: wéishì 唯識 / wéixīn 唯心) tannak neveznek. Ezt régebbi nyugati kutatók "buddhista idealizmusnak" keresztelték el, azt gondolván, arról van szó, hogy van az elme, s a világon minden csak ez az elme, nincs rajta kívül semmi. Ez pedig már nagyon hasonlít arra a gondolatra, hogy csak én létezem (lásd szolipszizmus). De mi sem áll távolabb a Buddha tanától!
A csak tudat tan jelentését két szempontból lehet magyarázni. Egyrészt úgy, hogy minden, amiről megállapíthatjuk akár azt, hogy van, akár azt, hogy nincs, az mindenképp valami olyan kell legyen, amiről tudunk. Még ha azt is mondjuk valamivel kapcsolatban, hogy nem tudjuk, az is a nem tudásról való tudás. Tehát minden csakis tudás formájában jelenik meg. A másik része a csak tudat tanításnak pedig, hogy amikor valaminek jelentőséget, vagy jelentéktelenséget tulajdonítunk - vagyis felállítunk egy viszonyulást, egy érzelmi-gondolati hozzáállást - akkor az egy vélemény, egy elmebeli konstrukció. Ilyen módon például amikor valamit szépnek látok, vagy igaznak gondolok, a szépség, az igazság nem a dolog eredeti tulajdonsága, hanem az én véleményem.
Mindebből két fontos kérdés merül fel. Az első: Létezik-e valóban tudat? A második: Hogyan uralhatom a tapasztalataimat?
Logikusnak tűnik, hogy ha nincs egy külső világ, csak tudat, akkor ezt annyit tesz, egyedül belső világ létezik. Közhelyesen megfogalmazva: minden szubjektív. Nem említve azt a rengeteg problémát, amit egy ilyen álláspont magában hordoz, a buddhista csak tudat tanítás nem ezt jelenti. A tudat, avagy az elme nem más, mint a tapasztalatok tapasztalásának áramlása. Attól tapasztalat valami, hogy tapasztalva van. Tapasztalattól különálló tapasztaló nem létezhet, azon egyszerű oknál fogva, hogy azért nevezünk valamit tapasztalónak, hogy tapasztal. Ha lehetne külön tapasztaló, akkor nem kéne tapasztalnia, tehát nem is volna tapasztaló. Ugyanez a helyzet a tudattal. Azért tudat, mert valamiről tudomással bír. Tudomás nélkül tudat sincs. Ezért nem igaz az a buddhizmus esetében, hogy létezne önállóan, valóban egy tudat.
Akkor mégis mi van? Egyrészt vannak a különböző tapasztalatok, mint a látás, hallás, érzés és gondolkodás. Másrészt vannak a véleményeink. A véleményeink azok, amik mozgatnak bennünket, hogy mit szeressünk és mit utáljunk, mit akarjunk elérni, s mit kerüljünk el. A véleményeink fokozatosan és folyamatosan alakulnak. Amit nem tudunk csak úgy megtenni, az az, hogy lemondjuk a véleményünkről. Mi több, vannak vélemények, amikhez nagyon ragaszkodunk, s vannak, amik nem olyan fontosak. Tehát a véleményeinkről is vannak véleményeink, hogy úgy mondjam. Például: az nagyjából mindegy, hogy amikor a barátunkkal találkozunk, az milyen kabátot vesz fel, de ha nem figyel arra, amit mondunk, akkor megsértődünk. A felszíni véleményeinkből könnyen engedünk, s nem zavartatjuk magunkat miatta, míg amiket fontosnak tartunk, komoly indulatokat tudnak kiváltani bennünk. Így a véleményeink határozzák meg az egész életünket, mert meghatározzák, mik legyenek a késztetéseink, mi motiváljon, milyen indulatok jöjjenek létre.
Hogyan tudnánk akkor kezünkbe venni a sorsunkat? Csak úgy, ha rálátunk legelőször az indulatainkra, majd felismerjük azt, hogy ezeket a véleményeink okozzák, végül pedig belátjuk, hogy a véleményeink nem igazak (vagy hamisak), hanem tudati termékek. Ezen a módon juthatunk el oda, hogy megszabaduljunk a megannyi kényszeres késztetéseinktől.
(Lankávatára szútra 2.12; T672, p595c11-12)
Az elme teremtő hatalmát az utóbbi években már nem csak ezoterikus könyvek tucatjai hirdetik, hanem filmeket is készítenek. S aztán erre az elvre tanácsokat adnak, hogyan juthat az ember pusztán a gondolat erejével anyagi és egyéb javakhoz. Ezzel kapcsolatban egyeseknek eszébe juthat az a buddhista tanítás, hogy minden csak az elme, vagy más szóval a tudat terméke.
Valóban, ahogy a fenti idézet is mutatja, a Buddha tanításai közt megtaláljuk azt, amit "csak tudat" (szanszkrit: vijñapti-mātratā / citta-mātra; kínai: wéishì 唯識 / wéixīn 唯心) tannak neveznek. Ezt régebbi nyugati kutatók "buddhista idealizmusnak" keresztelték el, azt gondolván, arról van szó, hogy van az elme, s a világon minden csak ez az elme, nincs rajta kívül semmi. Ez pedig már nagyon hasonlít arra a gondolatra, hogy csak én létezem (lásd szolipszizmus). De mi sem áll távolabb a Buddha tanától!
A csak tudat tan jelentését két szempontból lehet magyarázni. Egyrészt úgy, hogy minden, amiről megállapíthatjuk akár azt, hogy van, akár azt, hogy nincs, az mindenképp valami olyan kell legyen, amiről tudunk. Még ha azt is mondjuk valamivel kapcsolatban, hogy nem tudjuk, az is a nem tudásról való tudás. Tehát minden csakis tudás formájában jelenik meg. A másik része a csak tudat tanításnak pedig, hogy amikor valaminek jelentőséget, vagy jelentéktelenséget tulajdonítunk - vagyis felállítunk egy viszonyulást, egy érzelmi-gondolati hozzáállást - akkor az egy vélemény, egy elmebeli konstrukció. Ilyen módon például amikor valamit szépnek látok, vagy igaznak gondolok, a szépség, az igazság nem a dolog eredeti tulajdonsága, hanem az én véleményem.
Mindebből két fontos kérdés merül fel. Az első: Létezik-e valóban tudat? A második: Hogyan uralhatom a tapasztalataimat?
Logikusnak tűnik, hogy ha nincs egy külső világ, csak tudat, akkor ezt annyit tesz, egyedül belső világ létezik. Közhelyesen megfogalmazva: minden szubjektív. Nem említve azt a rengeteg problémát, amit egy ilyen álláspont magában hordoz, a buddhista csak tudat tanítás nem ezt jelenti. A tudat, avagy az elme nem más, mint a tapasztalatok tapasztalásának áramlása. Attól tapasztalat valami, hogy tapasztalva van. Tapasztalattól különálló tapasztaló nem létezhet, azon egyszerű oknál fogva, hogy azért nevezünk valamit tapasztalónak, hogy tapasztal. Ha lehetne külön tapasztaló, akkor nem kéne tapasztalnia, tehát nem is volna tapasztaló. Ugyanez a helyzet a tudattal. Azért tudat, mert valamiről tudomással bír. Tudomás nélkül tudat sincs. Ezért nem igaz az a buddhizmus esetében, hogy létezne önállóan, valóban egy tudat.
Akkor mégis mi van? Egyrészt vannak a különböző tapasztalatok, mint a látás, hallás, érzés és gondolkodás. Másrészt vannak a véleményeink. A véleményeink azok, amik mozgatnak bennünket, hogy mit szeressünk és mit utáljunk, mit akarjunk elérni, s mit kerüljünk el. A véleményeink fokozatosan és folyamatosan alakulnak. Amit nem tudunk csak úgy megtenni, az az, hogy lemondjuk a véleményünkről. Mi több, vannak vélemények, amikhez nagyon ragaszkodunk, s vannak, amik nem olyan fontosak. Tehát a véleményeinkről is vannak véleményeink, hogy úgy mondjam. Például: az nagyjából mindegy, hogy amikor a barátunkkal találkozunk, az milyen kabátot vesz fel, de ha nem figyel arra, amit mondunk, akkor megsértődünk. A felszíni véleményeinkből könnyen engedünk, s nem zavartatjuk magunkat miatta, míg amiket fontosnak tartunk, komoly indulatokat tudnak kiváltani bennünk. Így a véleményeink határozzák meg az egész életünket, mert meghatározzák, mik legyenek a késztetéseink, mi motiváljon, milyen indulatok jöjjenek létre.
Hogyan tudnánk akkor kezünkbe venni a sorsunkat? Csak úgy, ha rálátunk legelőször az indulatainkra, majd felismerjük azt, hogy ezeket a véleményeink okozzák, végül pedig belátjuk, hogy a véleményeink nem igazak (vagy hamisak), hanem tudati termékek. Ezen a módon juthatunk el oda, hogy megszabaduljunk a megannyi kényszeres késztetéseinktől.
2010. március 3., szerda
Karma
Poszt helyett linkek a témában*:
Karma parfüm :)
Zsolt egyik és másik írása a karmáról.
Egy jó összefoglalás angolul a Wikipedián + a szó hétköznapi használata az Urban Dictionary szerint. És "élőben":
Két nyugati tanító magyarázata:
És egy tudományos megközelítés a 39. perctől:
* Valszeg a Twitter/Tumblr lenne az én műfajom. :)
Karma parfüm :)
Zsolt egyik és másik írása a karmáról.
Egy jó összefoglalás angolul a Wikipedián + a szó hétköznapi használata az Urban Dictionary szerint. És "élőben":
Két nyugati tanító magyarázata:
És egy tudományos megközelítés a 39. perctől:
* Valszeg a Twitter/Tumblr lenne az én műfajom. :)