2015. szeptember 25., péntek

Cölibátus (és spirituális egyesülés) a buddhizmusban

Sokan úgy tudják, hogy az összes buddhista szerzetes és apáca cölibátusban él. Ez azonban nem teljesen igaz, akadnak kivételek. Ez utóbbi jobbára Japánra érvényes. Amióta a 19. században a japán császár eltörölte a cölibátust, azóta az ottani buddhista szerzetesek többsége házasságban él. Ugyanez vonatkozik azokra a japán buddhista iskolákra, amelyek a nyugati országokban is elterjedtek.

A koreai buddhizmusnak erre a részére a 20. századi japán megszállás csak keveset hatott. Bár voltak olyan szerzetesek, akik átvéve a japán gyakorlatot, megházasodtak, ez a szokás azonban nem igazán szilárdult meg. Majdnem az összes koreai kolostori szerzetes és apáca hivatalosan is cölibátusban él.

Tibetben a nyingmapa iskolán belül mindkét irányzat, a cölibátus és a nem-cölibátus al-iskola megtalálható. Az úgyszintén tibeti szakjapa iskolát ugyanaz az arisztokrata, nem-cölibátus klán irányítja a 11. század óta; a vezetés apáról fiúra száll.
Viszont a tibeti cölibátusi rendeken belül létezik egy, úgynevezett spirituális egyesülés a tantrát gyakorlók között – ezt lentebb kicsit bővebben kifejtem.

A mongol buddhizmusban, amely közeli rokonságban áll a tibetivel, de irányításában különbözik tőle, szintén változóak a szabályok ezen a téren. Vannak cölibátus rendek és vannak nem-cölibátusok.

A buddhizmus többi iskolájában a felszentelt szerzetesek és apácák cölibátusi fogadalmat tesznek. Ez a történelmi Buddha ideje óta igaz. Cölibátusban élnek a tibeti, a burmai, kambodzsai, kínai, laoszi, Srí Lanka-i, thaiföldi és vietnámi szerzetesek és apácák is.
Tudnunk kell, hogy a buddhizmusban a szerzetesi rend nem válik el a papságtól, mint ahogy az a katolikus vallásban történik. A legtöbb buddhista rendben a felszentelésnek két szintje van, a kezdő és a teljesen felszentelt. A teljesen felszentelt buddhista apácák és szerzetesek ugyanolyanok, mint egy pap a kereszténységben.

Cölibátus a Vinaja szerint
A buddhista szerzetesi szabályzat gyűjteménye a Vinaja. (a buddhista szent irat, a Tripitaka vagy Tipitaka (“három kosár”) egyik része a Vinaja-pitaka). A buddhista szent iratokról ITT írtam rövid összefoglalót)
Ahogy a buddhizmus évszázadokon át terjedt Ázsiában, a buddhista szent iratoknak, köztük a Vinajának is legalább három különböző verziója jött létre, de ezek mindegyike a cölibátust írja elő a szerzetesek és apácák számára.

(A történelmi Buddha idején, több, mint 2500 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a megvilágosodást keresők családjukat hátrahagyva távoztak “otthontalanságba”, azaz vonultak el egy-egy tanító köré gyűlve az erdőségekbe, ligetekbe. Már az Upanisádokban – azokban az új tanításokban, amelyek a történelmi Buddha korában és azt egy-két évszázaddal megelőzően jelentek meg – is úgy tartották, hogy a nemi vágy - és úgy általában bármilyen vágy – a szamszárához köti az embert. Emiatt egyértelműnek tűnt, hogy csak a cölibátusban való élés juttathat el a teljes vágytalansághoz, ezáltal a megvilágosodáshoz és a szamszárából való megszabaduláshoz. A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményeiről, a Védákról és az Upanisádokról ITT és ITT írtam bejegyzést. a ford. megjegyzése)

A théraváda buddhizmusban a szerzetesek még kezet sem foghatnak nővel, ugyanígy egy apáca sem érinthet meg férfit, azon oknál fogva, hogy az érintés az érzéki vágy forrása, amely a megvilágosodás megakadályozója.
A mahájána cölibátusi rendek, általánosságban, nem ennyire szigorúak az érintéssel kapcsolatban. (a szex és a buddhizmus kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)



A tantra és a spirituális egyesülés
És végül a már fent említett spirituális egyesülésről kicsit részletesebben.

A spirituális egyesülés a tibeti tantra magasabb szintű része, ami teljes mértékben ezoterikus. A tantra szexuális ábrázolásokat és vizualizációkat (jab-jum) is alkalmaz, mintegy eszközként arra, hogy a vágy energiáját a megvilágosodás felé terelje. De a tanítások és a gyakorlások ezeken a magasabb szinteken már nem publikusak. Vannak olyan tibeti tantra tanítók, akik azt mondják, hogy valójában nem történik szex két ember között, mások viszont sejtetni engedik, hogy esetleg mégis.

A jab-jum a vadzsrajána buddhizmusban két istenség szexuális egyesülésben való ábrázolása. Ez képviseli a férfias alapelv, az aktív erő (upája) és a nőies alapelv, a bölcsesség (pradzsnya) egyesülését. Erre a képre fókuszálva, a tantra gyakorlója önmagán belül egybeolvasztja a férfias és nőies minőséget. (arról, hogy mi is a tantra valójában, ITT írtam bejegyzést)
A spirituális egyesülésekkel kapcsolatban két nagyon fontos dolgot kell tudnunk, függetlenül attól, hogy valójában mi történik vagy mi nem történik ilyenkor.
Az első az, hogy a tantrikus egyesülés két magasan képzett és spirituálisan egyenlő szinten álló gyakorló között zajlik, akik minden bizonnyal már évek óta teljesen felszenteltek. A második az, hogy ezt a tantrikus “házasságot” nem tartják titokban a rendjük előtt. Így amikor egy idősebb, magasabb szinten álló szerzetes egy sokkal fiatalabb partnert választ, aki nincs előzetesen beavatva a magasabb tantrába, az nem tantrikus hagyomány, az csak simán elcsábítás. És felszentelt gyakorlók nem létesítenek tantrikus “házasságot” egymással a rend vezetőinek tudta és beleegyezése nélkül. Tehát, ha valaki egy olyan vadzsrajána csoportba tartozik, ahol a csoport erről másképp vélekedik, akkor erősen gyanítható, hogy ott valami nagyon nem-hagyományos dolog történik, hanem elképzelhető módon szexuális visszaélés. Ilyen esetben az javasolható, hogy kellő körültekintés, utánakérdezés után, csak saját felelősségére maradjon valaki abban a csoportban.

Forrás: Cölibátus a buddhizmusban (angol nyelven)
           Jab-jum (angol nyelven)

2015. szeptember 23., szerda

Az ötödik fogadalom (ihatnak-e a buddhisták alkoholt vagy sem?)

A legismertebb buddhista fogadalom-csoport, ami a páli kifejezésből származó panycsa szíla néven is ismert, öt fogadalomból áll. (ITT írtam bejegyzést a buddhista fogadalmakról, és fajtáikról)

A panycsa szílá ötödik fogadalma az, hogy “tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától, ami a meggondolatlanság/figyelmetlenség alapja”. Ez azt jelenti, hogy a buddhisták nem ihatnak alkoholt sem?


Ennek a fogadalomnak az értelmezése némileg eltérő a théraváda és a mahájána buddhizmusban.

A thréraváda buddhizmus álláspontja
Bikkhu Bódhi, théraváda tanító azt mondja, hogy ez a fogadalmat a páli eredetiből kétféleképpen lehet lefordítani: tartózkodni kell “az erjesztett és lepárolt italoktól, amelyek részegítőek/mámort okoznak” vagy “az erjesztett és lepárolt italoktól és egyéb részegítő/mámort okozó dolgoktól”. Bármelyik értelmezést nézzük is, a fogadalom célja egyértelműen az, hogy “megelőzze a meggondolatlanságot/figyelmetlenséget, amelyet a részegítő/mámort okozó anyag fogyasztása okoz”.
Bikkhu Bódhi szerint tudnunk kell, hogy a fogadalom megszegéséhez több dolog szükséges: egy mámort okozó dolog, egy szándék a mámort okozó dolog bevételezésére, a mámort okozó anyag bevételére irányuló tevékenység és a mámort okozó anyag tényleges bevétele.
Olyan, egyértelműen gyógyító célt szolgáló gyógyszer bevétele, amelyben alkohol, ópiátok vagy más bódító anyagok vannak, nem számít a fogadalom megszegésének. Ugyanígy az sem számít annak, amikor elkészített ételben van egy kevéske alkohol.

Alapvetően tehát, a théraváda buddhizmus az alkohol és egyéb bódító anyagok élvezeti jellegű fogyasztásának egyértelmű tiltásaként tekint az ötödik fogadalomra.

Bár a théraváda szerzetesek általában nem követelik meg a világiaktól az önmegtartóztatást ilyen téren, a világi buddhisták kevéssé fogyasztanak alkoholt. (ennek azért genetikai okai is vannak, a távol-keleti rassznál az alkohol fogyasztása erőteljes kipirulást, hőérzetet okoz, ezért sokan kerülik. a ford megjegyzése)

Délkelet-Ázsiában, ahol a buddhizmus théraváda irányzata dominál, a kolostori szerzetesi közösségek gyakran kérik a bárokat és italárusító helyeket, hogy tartsanak zárva a főbb upószatha (önmegtartóztatási) napok során.

A mahájána buddhizmus álláspontja
A mahájána buddhisták azokat a fogadalmakat követik, amelyeket a Brahmadzsala szútrában leírtak. (ahogy fentebb utaltam rá, a mahájána fogadalmakról, és úgy általában a fogadalmakról ITT írtam bejegyzést)
Ebben a szútrában az alkohol fogyasztása csak egy “apró” kihágásnak számít, de az eladása, értékesítése már a fogadalom nagyon nagy megsértése. Szerintük az alkoholt fogyasztó csak önmagának okoz kárt, de az alkohol eladója már másoknak tesz rosszat, ami viszont a bódhiszattva eskü megszegése. (úgy hiszem, ez ettől kicsit összetettebb, hiszen egyetlen alkoholt fogyasztó sem csupán önmagának okozhat kárt, hanem a családjának és másoknak is. a ford. megjegyzése)

A mahájána irányzaton belül is léteznek különbségek egyes iskolák között az ivással kapcsolatban, de ezt az ötödik fogadalmat nagyon sok esetben nem értelmezik abszolút tiltásként. Viszont az is tény, hogy a “mámort okozó dolog” fogalmát kiszélesítették annyira, hogy beletartozhat bármi, ami elvonja a figyelmet az ösvényen való haladásról, tehát nem csupán az alkohol és drog.

Zen tanító, Reb Anderson így írja Zen meditáció és a bódhiszattva fogadalmak című könyvében: “A legtágabb értelemben, bármi, amit anélkül nyelünk le, lélegzünk be vagy injekciózunk be saját szervezetünkbe, hogy tiszteletet tanúsítanánk iránta, egész életünkre mámort, bódulást okozó szerré válik.” Kifejti, hogy mámor okozása az, amikor úgy viszel be magadba valamit, hogy ezzel befolyásolod a tapasztalásodat. Ez a ‘valami’, Anderson szerint lehet “kávé, tea, rágógumi, édesség, szex, alvás, hatalom, hírnév, még akár étel is.”

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy tartózkodnunk kell a kávé, tea, rágógumi, stb. bevitelétől. Hanem azt, hogy ne mámort okozó szerekként használjuk őket, ne arra, hogy elvonjuk a figyelmünket az élet direkt és közvetlen megtapasztalásától. Ugyanakkor bármi, ami figyelmetlenségbe, meggondolatlanságba juttathat bennünket, az mámort okozó szer.

Mindenkinek vannak olyan szokásai, amelyek lehetővé teszik a figyelmetlenség kellemes, kényelmes állapotát. A cél az volna, hogy beazonosítsuk, melyek ezek a szokások, és hogy megküzdjünk velük.
Ha ebből a szempontból nézve vizsgáljuk ezt az ötödik fogadalmat, akkor könnyen belátjuk, hogy valójában nem az a kérdés, hogy teljes mértékben tartóztassuk-e meg magunkat az alkoholtól vagy mértékletesen ihatunk egy keveset. Hanem az, hogy hogyan viszonyulunk, úgy általában is, a figyelmetlenséget okozó szerekhez, szokásokhoz. Mert ez az egész egy sokkal érettebb gondolkodást és önmagunkhoz való őszinteséget igényel, nem pedig egy ilyen részletkérdésen való teljesen értelmetlen töprengést.

Forrás: Az ötödik fogadalom (angol nyelven)

2015. szeptember 18., péntek

A fogadalmakról

A legtöbb vallás rendelkezik erkölcsi és etikai szabályokkal és/vagy parancsolatokkal. A buddhizmusnak is vannak fogadalmai, amely azonban – és ez egy nagyon fontos különbség – nem egy szabályokkal teli lista, amiket muszáj betartani.

Vannak olyan vallások, amelyekben az erkölcsi törvényekre úgy tekintenek, mint Istentől származókra, és ezen törvények áthágása Isten ellen való véteknek vagy törvényszegésnek számít. A buddhizmusban nincsen Isten, és a fogadalmak nem parancsolatok. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fogadalmakat szabadon lehet vagy nem lehet választani.

A “fogadalom” szó a páli szíla kifejezésből ered. A szíla-t gyakran erkölcsnek, erénynek fordítják. A szílának azonban több értelmezése is van, amelyek túlmutatnak az ‘erkölcs’ szón. Utalhat olyan belső erényre, mint amilyen a kedvesség és szavahihetőség, éppen úgy, mint a világban lévő erények ténykedésére. De utalhat az erkölcsös úton való cselekvés elvére is. Mindezek ellenére talán az a legjobb, ha a szílát valamiféle harmóniaként, összhangként értelmezzük.

Harmóniában lenni önmagunkkal
Bikkhu Bódhi, théraváda tanító ezt írja erről:
“A buddhista szövegek értelmezése szerint a szíla a beszédünk és cselekedeteink harmóniája. A szíla összhangba rendezi tetteinket a saját valódi érdekeinkkel, a mások jólétével és az egyetemes törvényekkel. A szílával ellentétes cselekedeteink meghasonuláshoz vezethetnek, ami bűntudatban, szorongásban és lelkifurdalásban is nyilvánulhat. De ha betartjuk a szíla elvét, akkor ez a meghasonulás eltűnik, és a belső késztetéseink és a tetteink kiegyensúlyozott egységbe kerülnek.”

A fogadalmak fajtái
A buddhizmusban többféle fogadalom-csoportról beszélhetünk, még a világiak számára is többféle lehetőség van. Ezek közül egy párat sorolok fel:
Az öt fogadalom
A legalapvetőbb – és talán legismertebb - buddhista fogadalmat páli nyelven panycsa szíla vagy “öt fogadalom” néven nevezik. A théraváda buddhizmusban minden világinak meg kell ezeket fogadniuk:
1. Tartózkodás az élet elvételétől
2. Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak
3. Tartózkodás a helytelen nemi élettől
4. Tartózkodás a valótlan dolgok állításától
5. Tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától
(a “helytelen nemi élet”-hez való buddhista viszonyulásról ITT írtam bejegyzést)

A nyolc fogadalom
Azok a világi férfiak és nő, akik komolyabban veszik a hitüket, az előző öt fogadalomhoz még hozzácsatolnak hármat. Ezeket sok esetben a théraváda országokban (Thaiföld, Burma, Srí Lanka) a világiak olyankor is meg szokták fogadni, amikor egy-egy napra elvonulnak a helyi kolostorokba.
6. Tartózkodás a helytelen időben való étkezéstől (a helyes étkezés napi egyszer, dél előtt szokott lezajlani)
7. Tartózkodás az énekléstől, tánctól, zenétől, színjátékok nézésétől, arc festésétől, ékszerek viselésétől.
8. Tartózkodás a magas és puha helyen való alvóhelyeken való alvástól.

A tíz nagy fogadalom
A mahájána buddhisták általánosságban azt a tíz fogadalmat követik, ami a Brahmadzsala (Brahma hálója) szútrában található (Ez a szútra nem tévesztendő össze az azonos nevű páli szuttával. Ez utóbbi ITT olvasható a Buddha Ujján, Pressing Lajos fordításában)
A első öt pont megegyezik az öt fogadalommal (panycsa szíla), ehhez még hozzájön ez az öt kitétel:

6. Tartózkodás mások hibáinak és tévedéseinek felemlegetésétől
7. Tartózkodás saját magunk felmagasztalásától és mások hibáztatásától
8. Tartózkodás a fösvénységtől
9. Tartózkodás a haragtól
10. Tartózkodás a Három Ékkő szidalmazásától (a Három Ékkő Buddhát, a Dharmát-Tant, és a Szanghát- buddhista közösséget jelenti)

A három tiszta fogadalom
Vannak olyan mahájána buddhisták, akik felvállalják a három tiszta fogadalom megtartását is. Ezen fogadalmak a bódhiszattva ösvényen való haladással kapcsolatosak:
1. Nem tenni semmi rosszat
2. Jót cselekedni
3. Az összes lényt megmenteni

A “jó” és “rossz” szavakat eredetileg a páli kusala és akusala szavakból egyszerűsítették le fordítás során. E két szó pontosabb jelentése: “üdvösséghez vezető/helyes/előrevivő” és “üdvösségtől eltávolító/helytelen/hátravivő”. Értelmezésében az “előrevivő” tett közelebb hoz bennünket és másokat a megvilágosodáshoz, míg a “hátravivő/helytelen” tett eltávolít a megvilágosodástól.

“Az összes lény megmentése” – ezt az egy kitételt bódhiszattva fogadalomnak is nevezik, ez a mahájána buddhisták alapvető fogadalma, mely szerint minden érző lényt segíteni kell a megvilágosodás elérésében és a szamszárából való kiszabadulásban.

A tizenhat bódhiszattva fogadalom
Létezik még a tizenhat bódhiszattva fogadalom. A legtöbb esetben ez a tíz nagy fogadalmat és a három tiszta fogadalmat jelenti, plusz a három menedéket.

(a három menedék így hangzik:
Buddhához folyamodom oltalomért
A Dharmához – Tanhoz folyamodom oltalomért
A Szanghához – a buddhista közösséghez folyamodom oltalomért)

A fogadalmakkal kapcsolatos félreértésekről Alexander Berzin előadásában ITT írtam

Forrás: Buddhista fogadalmak (angol nyelven)
           A szerzetesi élet szabályai (Vekerdi József: Buddha beszédei, Helikon kiadó)