2012. március 30., péntek

Sántidéva írásai

Két szöveget tulajdonítanak Sántidévának, az egyik a Bódhicsarjávatára (Útmutató a Bódhiszattva életmódhoz) és Siksászamuccsaja (Gyakorlás Gyűjtemény).

A Bódhicsarjávatára több, mint 900 versszakból álló munka. Tibeti legendák érzékeltetik, hogy a szöveget eredetileg szóban mondták fel, ahogyan ez következik a szöveg saját irodalmi jellegzetességéből. Bár tibeti nyelvre többször is lefordították, és mélyen tisztelik a összes tibeti buddhista hagyományban, eredetileg szanszkrit nyelven alkották és szerkesztették. Az olvasót tíz fejezeten át vezeti a szöveg a bódhiszattvává* válás ösvényén.

A Siksászamuccsaja (Gyakorlás Gyűjteménye) 27 "káriká"-ból azaz versből áll, szútrák és más szent iratok idézéséből, és Sántidéva néhány magyarázatából, mindezt 19 fejezetbe rendezve. A teljes szöveg majdnem 95 százalékát a szent iratok idézetei teszik ki, és ezért erről a szövegről szólva elmondható, hogy bár megmutatkozik Sántidéva magyarázatában a képzettség, de mivel ez a magyarázat-rész nagyon rövid, ezért kevés eredetiség van az egész szövegben. Még a "kárikák", azaz a versek sem teljesen eredetiek, beleértve azt a néhány példányukat, amelyek olyan régebbi munkákból való idézetek, amiket "idézet készleteknek" is lehetne nevezni. Ez szembetűnő ellentétben van a Bódhicsarjávatárával, amit változatlanul kreatív irodalmi mestermunkaként tartanak számon, és amely bemutatja Sántidéva vallásos költőként való vitathatatlan ragyogóságát. Ennek ellenére a Siksászamuccsaja nagyon értékes, mert nem csak egy rendszerező összefoglalása a mahájána tanítások gyakorlatának, hanem sok olyan szöveg is megismerhető belőle, amelyek máskülönben nem maradtak fent szanszkrit nyelven. A Sántidéva által idézett szövegek száma 110 körül van. Mivel ezek többsége csak kínai és tibeti nyelvben áll rendelkezésre, a Siksászamuccsajának egyik legnagyobb érdeme, hogy a Sántidéva idejében meglévő szanszkrit kánon kiterjedéséről bizonyosodhatunk meg. Ugyanúgy, mint a Bódhicsarjávatárát, a Siksászamuccsaját is eredetileg szanszkrit nyelven alkották, ahogy azokat a szútrákat is, amelyeket idéz. Ennek ellenére, míg az a kis rész, amely Sántidéva magyarázatát tartalmazza, viszonylag szabályos szanszkrit nyelvű, addig az idézett szútrák buddhista-szanszkrit keverék nyelven olvashatóak. A Siksászamuccsaja egy novícius olvasó számára sokkal kevésbé hozzáférhető, mint a Bódhicsarjávatára és az elrendezése is összezavaró lehet.

Kinek íródtak ezek a szövegek? Arra következtethetünk a szövegekből, hogy olyan férfi olvasóknak/hallgatóknak szánták, akikben munkál a nők iránti szexuális vágy, mivel az olvasó/hallgató szexuális sóvárgásai mindig megvitatásra kerülnek a szövegekben. Ezért az a hímnemű forma használata, amivel az olvasót/hallgatót megszólítja, nem zavaró. A megszólított olvasó/hallgató szintén ért szanszkrit nyelven, és az i.u.7. században vagy utána él. Bár a szanszkrit nyelvtudás csak feltételezhető, de mindenképpen jól képzettnek kell lennie, azaz jártasnak a klasszikus szanszkrit kultúra gondolatkörében. Emellett nem szükségszerűen jár a bódhiszattva ösvényen, amikor még elkezdi olvasni vagy hallgatni a szövegeket, de késztetést érez az ösvényre való rálépésre a tanulmányozásuk hatására.

A szövegek olvasó/hallgató tábora magába foglalja a szerzeteseket és magába foglalhat világi követőket is. Míg a szerzetesek lényeges elemei a szöveg olvasó/hallgató táborának, és bizonyos szempontól ők az ideális közönség, de nem szükségszerűen kizárólagosak. Azok az életviteli elvek, amelyek megjelennek a Bódhicsarjávatára 5. fejezetében, megközelítik a vinaja szerzetesi szabályzatot, sőt néhány belőlük közvetlenül a prátimoksa (patimokkha páliul) szerzetesi szabálygyűjteményből kerültek át. De ezekből jó párnak a betartása a világi követők számára lehetetlenség vagy képtelenség. A Siksászamuccsajában szintén, Sántidéva természetesen jobbnak tartja a szerzetességet és dicséretreméltóbbnak, mint a világi életet, de kötelességének része meggyőzni a világi olvasót/hallgatót a szerzetesi életre való törekvésről. Kijelenti, hogy "minden születésben a nagyszerű bódhiszattva kilép.... a világi életből" — azaz szerzetes lesz (Siksászamuccsaja 14.) De ezt a folyamatot mindegyik létben meg kell újítani, hiszen mindegyik lét a világi élettel kezdődik. Sántidéva több alkalommal is utal világi bódhiszattvákra. Részben ez a szöveg, tehát, világiaknak is címzett.

* A bódhiszattva egy jövőbeni Buddha, és ezért egy tökéletesség felé vezető úton járó lény.
A hínajána buddhizmusban csak Gautama (Gótama) ilyen 'megszabadulásra törekvő lény'. Ezt a megnevezést (bódhiszatta) használja Gautama önmagára, amikor a korábbi életeiről és utolsó születésének a megszabadulása előtti időszakáról beszél.
A mahájána buddhizmusban, ezzel szemben, mindenki ilyen 'megszabadulásra törekvő lény', aki letette a bódhiszattva-fogadalmakat, aki a buddhista gyakorlás útjára lépett. Mivel így mindenki 'bódhiszattva' lett, a fogalom kiüresedett, felmerült az igény, hogy a bódhiszattvaság különböző szintjeit megkülönböztessék, aszerint, hogy ki milyen 'közel' van a megszabaduláshoz. Ennek egyik legelterjedtebb formája a 10 bódhiszattva-szint (bhúmi) leírása.

Forrás: Internetes Filozófiai Enciklopédia (angol nyelven)
Erkölcsi nézetek Sántidéva Siksászamuccsaja c. művében (angol nyelven)

2012. március 29., csütörtök

Sántidéva, a mahájána buddhista filozófus

Sántidéva (jelentése: béke istene) egy indiai mahájána buddhista filozófus-szerzetes neve volt. Két szöveg, a Bódhicsarjávatára (Útmutató a Bódhiszattva életmódhoz) és a Siksászamuccsaja (Gyakorlás Gyűjtemény) szerzőjeként ismert. Ezek a munkák a bódhiszattva ideálról írnak - az eszményi személyről a mahájána buddhizmusban. Ez volt a "mahájána" kifejezés legkorábbi használata a szanszkrit nyelvben, ámbár még Sántidéva idejében, annak értelmezése, hogy mi is a bódhiszattvává válás velejárója, sok változáson ment keresztül.

Sántidéva mindkét szövege erkölcsös illetőként határozza meg a bódhiszattva ideált, és előírja, hogyan kell helyesen élnie és megindokolja ezt az életmódot. Sántidévát az erkölcsre való hangsúlyos figyelme teszi viszonylag szokatlanná az indiai filozófusok között, akiket leginkább a metafizika (vagy általánosabban elméleti filozófia) érdekelt. Sántidéva erkölcsi gondolatai széleskörben ismertek, idézettek és kedveltek a tibeti buddhisták körében, és a nyugati gondolkodók is egyre jobban felfigyelnek rá. Sántidéva metafizikájának főként azért van jelentősége, mert közeli kapcsolatban áll az etikájával.

Sántidéva életéről a tibeti szentek története (Taranatha, Bu ston*) adja a legtöbb részletet, bár a legtöbb kortárs történész kétségbe vonja igazságukat. Röviden: a történet elmondja, hogy egy herceg Saurástrából (Gujarat*) kerül a nagy hírű szerzetesi egyetemre, Nálandába*. A szerzetestársai, nem ismervén fel bölcsességét, csak egy lusta embert láttak, aki nem méltó társaságukra. Hogy bebizonyítsák a feltételezésük szerinti hiányos tudását, megkérték őt, hogy mondja fel egy buddhista szútra szövegét. Sántidéva nem rettent meg, hanem megkérdezte, vajon valamilyen régi vagy újabbat akarnak hallani. Újat kértek tőle, ő pedig hozzáfogott a Bódhicsarjávatára (Útmutató a Bódhiszattva életmódhoz) felmondásába. Amikor elért a IX. 34. verséig, akkor felemelkedett a levegőbe és a teste eltűnt. A szöveg maradékát egy testetlen hang mondta fel.

A szentek történetén kivűl, a legtöbb, amit tudunk Sántivédáról, azt a szövegeinek fennmaradt magyarázatában található gondolatokból tudjuk. Azon túl, ami ezekben a szövegekben megtalálható, nagyon nehéz többet megtudni e szövegek történelmi alkotójáról vagy szerkesztőjéről. Mint feljegyezték, tibeti történészek újra elemzik a szövegek írójaként ismert Sántidéva élettörténetét, de ilyen kevés hiteles bizonyíték mellett bonyolult kiválogatni a legendákból a tényeket. Nincs igazán okunk kételkedni abban, hogy valaki Sántidéva néven írt néhány részt két könyvben vagy abban, hogy szerzetes volt Nálandában. (A tibeti történészek ebben az utolsó pontban egyetértenek, és az alapján, amit tudunk az indiai buddhista történelemről, elképzelhető helyszínnek tűnik egy történelmileg jelentős buddhista munka megalkotására.)

Ezeken a dolgokon kivűl aránylag keveset tudunk mondani a szöveg megalkotásának megközelítőleges dátumáról. A Bódhicsarjávatárát tibeti nyelvre Khri-gcug Ide-brcan Ral-pa-csan király alatt (i.u.816-838) fordították le, tehát az előtt kellett, hogy keletkezzen. Mivel a kínai zarándok Yi Jing (vagy I-ching*) megemlíti az összes főbb indiai mahájána gondolkodót, akik ismertek voltak Indiában, de nem említi Sántidévát, valószínűsíthető, hogy ezen szövegek megalkotása, vagy legalábbis híressé válása, azután történt, hogy Yi Jing elhagyta Indiát i.u. 685-ben. Tehát Sántidévát és alkotásának keletkezését valamikor a 8. század körülre tehetjük.

* A link angol nyelvű

Forrás: Internet Filozófiai Enciklopédia (angol nyelven)

2012. március 26., hétfő

Reform buddhisták - Karikatúra




Ne kövessük el még egyszer ugyanazt a hibát!




Mondjunk NEM-et az újraszületésre!








Reform buddhisták



Forrás

2012. március 21., szerda

2012. március 20., kedd

Gánti Bence: A buddhizmus lélektana, spiritualitása és irányzatai


Megjelent Gánti Bence könyve a buddhizmusról, amely egy magyar vipasszaná-gyakorló pszichológus szemszögéből mutatja be a buddhizmus különféle irányzatait és meditációs technikáit. Felvázolja a Buddha életét, a különféle buddhista irányzatok kialakulását, majd azok lényegi tanításait és a hozzájuk fűződő meditációs gyakorlatokat. A könyvben nagy hangsúlyt kap a vipasszaná-meditáció története (Buddhaghósza* és a 20. századi nagy vipasszaná-mesterek: Goenka, Mahasi Sayadaw, Pa Auk*) , a magyarországi buddhista közösségek közül néhány és Csoma öröksége.

Kinek ajánlom:
- aki most ismerkedik a buddhizmussal
- aki egy irányzatot ismer, de érdekelné egy átfogó kép a többiről
- aki kíváncsi a vipasszaná meditáció történetére és elméletére

Kinek nem ajánlom:
- aki viszonylag jól ismeri a buddhizmust
- aki tud páliul/szanszkritul és járatos a buddhista zsargonban
- aki gyakorlati meditációs útmutatót keres

* A link angol nyelvű

2012. március 19., hétfő

Buddha megjelenítése


Valamikor az i.e. 2. század és az i.u.1. század között fejlődött ki Buddha első ember formájú ábrázolása. A legkorábbi buddhista művészeti ábrázolások nem közvetlenül jelenítették meg Buddhát, hanem szimbólumokat használtak helyette. Mint például a sztúpát, a Bódhi-fát, üres trónt, a Tan-kereket vagy lábnyomokat.

A greco-buddhista művészet a hellén Greco-Baktriai királyságban (i.e.256- i.e.128, mai Afganisztán területe) alakult ki, innen áradt szét a hellén kultúra, többek között az indiai szubkontinensre is.

A Boddhiszattvákat meztelen felsőtestű, felékszerezett indiai hercegként jelenítették meg, Buddhát pedig mint görög királyokat, akik könnyű, tóga-szerű öltözéket viseltek. Ezekre a greco-buddhista jellegű ábrázolásokra - elsősorban szobrokra - az ógörög szobrászatban is megfigyelhető erősen idealizált realizmus, a pontos, de ideális testarányok és gondosan redőzött ruha, és az érzékszervekre ható megjelenítés volt a jellemző. Buddhát görög himationban (könnyű tóga-szerű hullámos köpeny, mely mindkét vállat elfedte) ábrázolták, glóriával a fején és mediterrán jellegű hullámos hajjal (lásd ITT).


Ezzel szemben a Gangesz középső vidékén, Mathurában, Buddhát inkább a hagyományos indiai díszítőművészetre jellemző életerős és valósághű stílusban ábrázolták. Az itt megjelenített Buddha- alakok valamivel kidolgozottabbak, pontosabb anatómiai arányokkal. A testtartások és arckifejezések tekintélyt és nyugalmat sugároznak, a ruhák egyszerűségről vallanak.

Később, az indiai Gupta dinasztia (i.u.320-540) idején a két stílus ötvöződéséből alakult ki az egész buddhista világban elterjedt klasszikus Buddha-kép.

Még a legkorábbi szobrok és festmények is olyan testtartásokban ábrázolják Buddhát, amelyek élete legfontosabb eseményeit idézik. Állva vagy sétálva, egyik karját a védelem jeléül felemelve, jelenítik meg. Vagy keresztbe tett lábbal ülve, elmélkedve, kezét térdén nyugtatva, tenyérrel felfelé, vagy jobb kezével megérintve a földet, vagy jobb kezét felemelve a tanítás jeleként. A harmadik ábrázolásmód fekve jeleníti meg Buddhát, mély meditációban.

Ahogy terjedt a buddhizmus kelet felé, Buddha eredeti ábrázolásai keveredtek más ázsiai országok művészeti stílusaival, és kifejlesztették saját ikonográfiájukat.


Források: Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (megvásárolható ITT)
Greco-buddhista art (angolul)
Világvallások képes enciklopédiája
Evolution of the Buddha Image (angolul)

Ajánlás: Láthatóvá tett vallások - Buddhizmus (kb. 20 perces videó a korai Buddha-ábrázolásokról)
Buddhist art (angolul)

2012. március 12., hétfő

Selyemút és a buddhista művészet


Az ókorban a kb.6500 km hosszúságú, később Selyemútnak elnevezett, kereskedelmi útvonal több országot is összekötött. Kb. i.e. 206-tól, a kínai Han dinasztia alatt indult meg ezen az útvonalon a kereskedelem Kína, India, Perzsia, Arábia, Egyiptom, és a Földközi-tenger országai között. A Selyemút több évszázadon át nem csupán az árucikkek, hanem a kultúrák, vallások terjedését is elősegítette.

A zoroasztrizmus, zsidó vallás, buddhizmus, kereszténység, iszlám évszázadokon keresztül terjedtek az eurázsiai kereskedelmi útvonalon utazó kereskedők, szerzetesek segítségével.

A Selyemút mentén terjedő vallások és kulturális hagyományok keveredése több esetben is szinkretizmust hozott létre. A művészetben a hellén (ógörög), iráni, indiai és kínai befolyás keveredhetett egymással. Ennek a kölcsönhatásnak az egyik legelevenebb példája a görög-buddhista (greco-buddhista*) művészetben mutatkozik meg.

A greco-buddhista művészet* közel 1000 éven keresztül virágzott Közép-Ázsiában, Nagy Sándor i.e. 4. századi hódításától kezdve egészen az i.u. 7. századik, az iszlám elterjedéséig. Az ógörög- hellén hatás a buddhista művészetben az i.u. I. század során legelőször a régi Észak Indiában, Gandhára* környékén (a mai Afganisztán területén) jelent meg. Majd fokozatosan terjedt tovább Közép-Ázsián és Kínán át egészen Japánig, ahová i.u. 6 századra érkezett meg.

Ennek a sajátságos keveredésnek még manapság is sok ikonográfiai részletei láthatók Japánban. Ilyenek pl.a japán buddhista templomok őristenségei Nió* és Sukóngósin*, akiket Héraklész, görög félisten, alakjáról mintáztak, vagy japán Buddha szobrok is sok esetben a hellén kultúra hatását mutatják.

Egyéb, más hellén művészeti befolyás nyomai is találhatóak Távol-Keleten. Az egyik legfeltűnőbb lény a görög szél isten, Boreasz, "aki" keresztülutazván Közép-Ázsiát és Kínát, a japán sintó Fúdzsin* nevű szélistenévé vált. Boreasz görög ikonográfiájával megegyezően, a japán szél isten is, két kezét feje fölött tartva, fog egy ruhaanyagot vagy "szélzsákot". A dús hajzuhatagát a japán változatban is megtartja, éppúgy, mint az eltúlzott, erőteljes arckifejezését.

A görög művészeti díszítőmotívum, a virágfüzér, a hellén világból került át a Tarim-medencébe, kb. i.u. 2.században, amint az a fából készült építészetben látható. A virágfüzér motívumot i.u.4.-6. században a kínaiak is magukévá tették, ők már mozaiklapokat és kerámiákat is díszítettek vele. Aztán Japánba is továbbkerült, kb. a 7. századtól, ahol buddhista templomok tetejét fedő cserepeken is megtalálható.

A nyugati ikonográfia néhány eleme, szintén a Selyemúton át, keletről indulva nyugatra, honosodott meg. A dicsfény vagy glória keresztény művészeti ábrázolásokon elsőként i.u. 5 században tűnt fel, míg a nem-keresztény kultúrákban már évszázadokkal korábban ismerték ezt. A dicsfény vagy glória megtalálható némely perzsa király és istenség megjelenítésében és feltűnik a kusán királyok érmein is, éppúgy, mint az i.u.1. századtól Buddha legtöbb greco-buddhista jellegű ábrázolásában is.

Egy másik díszítőelem, ami eredetileg Kínából érkezett a Selyemúton át nyugatra, a három nyúl*: három nyúl formájú állat fut egy körben. Ennek eredete a kínai Szuj-dinasztiára vezethető vissza, és Nyugat-Európa több templomának díszeként megtalálható, pl. Dartmoor (Devon) templomain is.

* A link angol nyelvű

Források:
Ian Harris: A buddhizmus képes enciklopédiája (magyarul)
Világvallások képes enciklopédiája (magyarul)
Silk Road transmission of art (angol nyelvű Wikipedia cikk)

További linkek a Selyemútról:
A Selyemút rejtett kincsei (Stein Aurélról és a dunhuangi barlangtemplomokról magyarul)
Mongols, Ancient China and the Silk Road (angol nyelvű blog)