2012. február 29., szerda

Buddhista tanok a Bibliában

19.
Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
20.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
21.
Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
(Prédikátor könyve, 3.rész)

Ez az idézet a Biblia ószövetségi részéből, a Prédikátor könyvéből származik. A hagyomány úgy tartja, hogy ezt a könyvet maga Salamon király írta i.e. X. században. Azonban nyelvezetét tekintve sokkal valószínűbb, hogy egy ismeretlen szerző műve lehet az i.e. III.századból. A Biblia-kutatók úgy találják, hogy a Prédikátor könyvében található gondolatok mintha kilógnának az egész Bibliából, ezért felvetődik a kérdés, hogy a, minden bizonnyal ismeretlen, szerzőt a könyve megírásakor mennyire ihlették meg az indiai, leginkább buddhista jellegű, bölcseletek, tanok?

Az Ószövetségben található kanonizált könyveket három nagy csoportba osztják. A Prédikátor könyve a harmadik, "Az Írások" csoportjába tartozik, ezen belül is az "Öt tekercs" alcsoportba. Ezeket az ünnepi tekercseket meghatározott évenkénti nagy ünnepeken olvasták fel a nép előtt. Az eredetileg héber nyelven íródott ószövetségi könyveket i.e. 250-ben, Alexandriában fordították görög nyelvre. Ez a fordítás, amit Septuaginta néven ismerünk, tanusítja azt, hogy az Ószövetségben található kánon gyűjteménye ekkor már teljes volt.
Ha a Prédikátor könyvének egyes részleteit összevetjük a buddhista tanításokkal, akkor joggal tételezhetjük fel, hogy az ismeretlen, i.e. III. századi szerzőt indiai, esetleg buddhista bölcsességek ihlették e könyv megírásánál.

1. A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. 2. Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! 3. Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? 4. Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. 5. És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. 6. Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. 7. Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza. 8. Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. 9. A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. 10. Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. 11. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek. (Prédikátor könyve, 1. rész)

10. A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel. Ez is hiábavalóság. 11. Mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is; mi haszna van azért benne urának, hanem hogy csak reá néz szemeivel? 12. Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bővölködése nem hagyja őt aludni. 13. Van gonosz nyavalya, a melyet láttam a nap alatt: az ő urának veszedelmére tartott gazdagság; 14. Ugyanis az a gazdagság elvész valami szerencsétlen eset miatt, és ha fia született néki, annak kezében nem lesz semmi. (Prédikátor könyve, 5. rész)

1. Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyjad; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít. (...) 5. A ki vermet ás, abba beesik; és a ki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó. 6. A ki a köveket helyökből kihányja, fájdalmat szenved azok miatt; a ki hasogatja a fát, veszedelemben forog a miatt. (Prédikátor könyve, 10. rész)

Felmerül a kérdés, hogy az ismeretlen, III. századi szerző miképpen kerülhetett kapcsolatba ezekkel a, minden bizonnyal indiai, azon belül is buddhista eredetű, gondolatokkal? Erre leginkább az lehet a válasz, hogy mivel az ókorban Kis-Ázsia vidékeit, Közel-Kelet területeit élénk kereskedelmi kapcsolat fűzte össze Mezopotámiával és Indiával is, így kulturális, vallási kapcsolat is könnyen kialakult ezen területek között. Az első ókori görög filozófiai iskola a kis-ázsiai Milétoszban létesült (Thálész alapította), és i.e. VI. században jelentős rangra tett szert. Utolsó tanítványai közé tartozott Anaximenész (kb. i.e. 585- i.e. 525 ), aki a négy őselemből vezette le a világot. Ezt az elméletet fejlesztette tovább Empedoklész (kb. i.e. 495- i. e. 435), aki szerint reinkarnáció létezik, és a húsevést is bűnnek tartotta. Megemlíthetjük még Hérakleitoszt, akinek elhíresült mondása volt a ma is közszájon forgó idézet: "pantha rei" - azaz minden folyik. Szerinte minden állandó változásban van, "senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba". És ugyanitt kell talán még megemlítenünk Démokritoszt ( kb. i.e. 470 és i.e.460 között-kb. i.e.370), aki az atomelméletet elsőként kidolgozta.
A buddhista tanításokat, gondolatokat pedig elképzelhető, hogy az i.e.III. században a nyugat felé induló buddhista szerzetesek hozták magukkal. (lásd A buddhizmus elterjedései és irányzatai )
De nem zárható ki az sem, hogy Nagy Sándor (i.e. 336 - i.e. 323) makedón uralkodó hatalmas birodalma, amely keleti irányban az Indus folyón túl nyúlt, még jobban megkönnyítette a kulturális és vallási gondolatok áramlását az egzotikus India irányából Kis-Ázsiába, Közel-Keletre.

A Prédikátor könyve, és így közvetve talán maguk a buddhista tanítások is, ihlették Kölcsey Ferencet is, a Vanitatum Vanitas c. versének írásakor.

VANITATUM VANITAS

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

1823. február-április

2012. február 26., vasárnap

A buddhizmus elterjedése és irányzatai
































A kép forrása: A buddhizmus képes enciklopédiája, 101.o.

1. Hínajána/Théraváda országok ma:
Srí Lanka
Thaiföld
Burma/Mianmar
Kambodzsa
Laosz
Indonézia (mára a buddh. jelentéktelenné vált, de az egyik legfontosabb buddhista épületegyüttes itt van: Borobudur)
Számos követő Malajziában, Szingapúrban és Nyugaton (Ausztrália, USA, Nagy-Britannia stb.)

2. Mahájána országok ma:
Kína
Tajvan
Korea
Japán
Vietnam (théraváda is)
Számos követő Szingapúrban és Nyugaton (Ausztrália, USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország stb.)

3. Vadzsrajána országok/területek ma:
Tibet
Bhután
Nepál
Észak-India (Ladakh)
Mongólia
Burjátföld
Kalmükföld
Japán (Singon buddhizmus)
Számos követő Nyugaton (USA, Svájc, Nagy-Britannia, Spanyolország stb.)

A magyarországi buddhista közösségek közt minden irányzat képviselteti magát.

2012. február 11., szombat

Buddha, a keresztény szent

Még a római katolikus vallás gyakorlói sem biztos, hogy tudják: a november 27-én ünnepelt "szentjeik", Barlaam és Jozafát, kik is voltak tulajdonképpen?

Barlaam és Jozafát a főhősei annak a keresztény legendának, amely egyike volt a középkor legelterjedtebb és legtöbb feldolgozást megérő legendáinak. A hagyomány szerint e legenda szerzője a VIII.században élt Damaszkuszi Szt. János. Ez azonban erősen vitatott, a kutatók szerint valószínűbb, hogy az igazi szerző egy régebbi időkben élő ismeretlen görög szerzetes, ugyanis a legenda legrégibb ismert alakja görög nyelvű. Ettől függetlenül még ma is nehéz megmondani, hogy ez a görög nyelvű monda szír, arab v. óperzsa alapon készült-e? Az az egy látszik bizonyosnak, hogy nem szanszkrit eredeti nyomán íródott.

Ez a legenda Barlaam és Jozafátról akkor terjedt el igazán, amikor egy latin fordítás révén a XII.században beszivárgott Európába és belekerült a keresztény szentek életét magában foglaló gyűjteménybe, a Legenda Aurea-ba/Arany Legendába. Magyar nyelven a Kazinczy-kódexben olvashatták először.

A görög szövegben még az eredeti Joaszaf (Joasaph) név szerepelt, csak később lett ebből Jozafát. A Joaszaf (Joasaph) név a Búdaszp alakváltozatból származik, az arab írásrendszer könnyen magyarázható elvétésével. A Búdaszp név pedig a Bódhiszattva névből származtatható. Létezik-e, hogy ez a "Búdaszp", azaz Joaszaf - Jozafát azonos Buddhával?

Ha elolvassuk akár a Legenda Aurea-ban ITT vagy akár a Kazinczy-kódexben ITT található Barlaam és Jozafát legendáját, akkor Jozafát királyfi életének leírásában ráismerhetünk Buddha életének a buddhista hagyományok szerinti leírására, többek közt a 4 isteni hírnökről szóló történetben. Annyi különbséget találunk mindössze, hogy keresztény legendában Joaszaf királyfi apja, aki India királya, a keresztényeknek nagy ellensége és üldözője, Barlaam remete pedig egy keresztény tanító, aki a keresztény tanításoknak nyeri meg Joaszaf királyfit.

A kétségtelenül Indiából származó és kétségtelenül Buddha életét leíró legenda feltehetőleg arab közvetítéssel került Európába. De ezt az egyértelműen buddhista legendát vajon miért fordította le az ismeretlen görög szerzetes görög nyelvre és miért "írta át" keresztényire? Katona Lajos, az 1800-as évek legvégén, 1900-as évek legelején alkotó néprajzkutató, irodalomtörténész így indokolja ezt Folklór- Kalendárium című művében:

"Ami (...) az indiai legenda keresztény szellemben való átdolgozását tetemesen elősegítette, az a buddhista tanítás önmegtagadási alapdogmájának a keresztény aszkézissal való könnyű összevethetősége volt. Összevethetőséget és nem egyezést mondok, mert csakis amarról lehet szó, ha a két tan sarkalatos tételeit egymással egybehasonlítjuk. A tulajdonképpeni önsanyargatás, tehát a keresztény cselekvő aszkézis ellen ugyanis a buddhista tanok tisztultabb s talán az eredeti kútfő szelleméhez is közelebb álló forrásai mindenütt tiltakoznak. Az ő aszkézisuk ennél magasztosabb, szellemibb természetű, de éppen ezért nem is való azon hatalmas tömegeknek, amelyekre a propagandisztikus vallások –, s minden magát egyedül üdvözítőnek tartó vallás ilyen – számítanak. E nagy tömegek durvább, testibb táplálékra szorulnak s az ilyenről is gondoskodott a „gördülő kerék”, vagyis a buddhista tan népszerűbb kiadása, az, amelynek a Kelet nagyobb részét sikerült is meghódítania.

Ebben (..) a gyöngébb lelkek számára átgyúrt buddhizmusban már jól megférnek az olyan legendai cifrázatú történetek, aminő a Lalitavisztára és más hasonlók, mint a Dsatákák és Avadánák; s ezekből és hasonlókból már könnyű volt a Kelet keresztény hittanítóinak a saját céljaikra alkalmas kölcsönvételeket, kockáztatni, anélkül, hogy gyenge kritikájú kortársaik csempészetük nyomába jöhettek volna.

Sőt kell-e tulajdonképpeni csempészettel vádolnunk a Barlaam és Jozafát legendájának elkeresztelőjét? Aligha, vagy legfeljebb a kor szellemének félreismerése mellett. Mert nagyon is valószínű, hogy az a jámbor keleti barát, akit a VIII. században élt Damaszkuszi Szt. János tekintélyesebb nevével hihetőleg csak a műve jobb ajánlása kedvéért ruházott föl a hagyomány, nem lehetetlen legalább, hogy ez az ismeretlen legendaíró az eléje akadt indiai történetben bona fide [jóhiszeműen] keresztény szentek életét vélte lappangani, amely csak arra várt, hogy ő a reá tapadt idegen máztól megtisztítsa, és eredeti ragyogásában tüntesse föl.

Gondoljunk csak a kolostoroknak és a belőlük kiáradt vallásos közszellemnek azon, az egész középkoron át uralkodó naiv vallásfilozófiai felfogására, amely minden, a kereszténységnél akár ifjabb, akár régibb vallásrendszerben a Krisztus tanával egy közös forrásból eredetinek mondja azt, ami e tannal rokon, vagy elég könnyen megegyeztethető. E közös forrás az ún. ős kinyilatkoztatás, amelytől csak az ördög ármánya és az emberek önakaratú gonoszsága térítette el mindjobban a halandókat, anélkül azonban, hogy fel-felcsillanó tükördarabjai e hajdan egységesen és egyetemesen fénylő tannak még a legelvakultabb pogányságban is elszórtan meglelhetők ne volnának.

Ily elfogultsággal indulva neki a legkülönbözőbb vallásrendszerek és a róluk szóló iratok vizsgálatának, vajmi könnyű volt akármelyikben is ez önkénytelen és úgyszólván ösztönszerűen nyilatkozó kereszténységnek olyan nyomaira bukkanni, aminőnek vélte valószínűleg, vagy legalább vélhette nagy könnyen a Buddha legendája épületes részleteit az a keleti keresztény szerzetes, aki velük, nem tudjuk, mily úton és hol megismerkedett."

És ha ez ennyire nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik legelterjedtebb keresztény legenda egyik főhőse maga a buddhista vallás "alapítója", Buddha, akkor miért tartja még mindig számon a szentjei között Buddhát a keresztény egyház? Katona Lajos ezt írja erről még mindig a Folklór-Kalendáriumban:

"Hát akkor ezt a (...) botlást, amely a november 27-én ünnepelt „szentek” között Barlaamot és Jozafátot, vagyis az utóbbinak neve alatt tulajdonképpen Buddhát még mindig felsorolja, – miért nem igazítja ki az egyház, mikor már ugyancsak módjában volna magának e kérdésben helyes véleményt alkotnia? Ahelyett, hogy ezt tenné, Damaszkuszi Szent János szintén vajmi kétséges hitelű, mert megint csak bizonyíték nélküli hagyományon álló szerzősége tekintélyére támaszkodva, tovább is olvastatja évenként templomaiban papjaival és hívőivel – a Szákják királyi családjából származott Gautamá, vagy Sziddhárta (brahman turpissággal felcicomázott) élettörténetét. Talán csak azért, mert e monda igazán nagyon jól beillett már eleve is és így beleillik még ma is a keresztény legendák legszebbjeinek koszorújába.

Ezt érezhette mintegy ösztönszerűen a mi Barlaam és Jozafátunk, a Kazinczy-kódex éppen a mohácsi vész esztendejében kelt szövegének írója vagy másolója is, mikor az épületes históriát így vezeti be: „Úrnak nevében kezdetik a Szent Barlámnak élete: kérem azért én, ki ezt írtam, mindazokat, kik ez könyveket olvasandók, hogy szeretettel olvassák, mert igön szép – Legyen néki és azoknak, akik véle egy nézeten vannak, az ő hitök szerint!"

A kép forrása: Ökumenischer Namenkalender - Barlaam und Josaphat
További info angolul: Buddha's Life Relics Found in Antwerp
A Christian Buddha: The Medieval Tale of Barlaam and Josaphat (lecture video)

2012. február 10., péntek

Meghívó - 'Loszár', a bhutáni újév kapcsán: élmények, ételek, történetek

Kedves Barátunk!

A Magyar Bhutáni Baráti Társaság és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola sok szeretettel várja Önt közös rendezvényére, amely a bhutáni újév, Loszár alkalmával 2012. február 25-én, szombaton 15 órakor kezdődik A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán (1098 Budapest, Börzsöny utca 11.)

A rendezvényen diavetítéses élménybeszámolót tart több hónapos bhutáni útjáról Valcsicsák Zoltán, a Társaság elnöke illetve Bhután történelmébe nyújt betekintést Csörgő Zoltán, a Főiskola tanára, a Társaság egyik alapítója.

Az egyenként 45 perces előadásokat kötetlen beszélgetés követi, zenét hallgatunk, bhutáni könyvekkel ismerkedünk és helyben készített bhutáni ételeket kóstolunk, amelyek elkészítésében - igazi meglepetésként - bhutáni vendégeink segítenek!

A belépő 700 Ft. További részletek: www.bhutan.info.hu

Üdvözlettel:

A Magyar Bhutáni Baráti Társaság

Buddhizmus - Diagram

A buddhizmus alaptanításai Sabio jóvoltából:
















































A Buddhizmus - Diagram PDF-ben letölthető ITT.

2012. február 8., szerda

Gárdonyi Géza - Lélekvándorlás

Talán nem mindenki tudja, hogy egyik legnagyobb magyar írónk, Gárdonyi Géza is hitt az újraszületésben-lélekvándorlásban. Nem csupán a sírfelirata jelzi ezt, amelyen az áll: "Csak a teste" — hiszen ezt még úgy-ahogy meg lehet(ne) magyarázni azzal, hogy a "lelke" a műveiben él tovább. De az 1908-ban íródott Isten rabjai című művében egyértelműen leírja a reinkarnációval kapcsolatos gondolatait, két dominikánus szerzetes szájába adva:

"A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.
— Miért ne hinném? — felelte az orvos. — A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!
— Tehát az hiszed, Rudó fráter...
— Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda világosan beszél. Vétkeztünk. Kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A régestelen-rég múlt, messze óidőkben. Azóta élünk, és élünk testről testre. Minden test egy grádics visszafelé. Minden lélek rosszabb volt az előbbi életében. Én például fogadni mernék, hogy rablógyilkos voltam. Imádkozok most, és gyógyítok. A koldus bizonyára bűnös pazarló volt az előbbi életében. A nyomorék, rút magagyilkosa volt. Az apáca: talán hetéra. A nagycsaládú ember: gyűlölködő. A rabszolga: tirannus, tigriskörmű király. S így igazodik helyre a bűn a vezekléssel."

"Ábris fráter elmosolyodott, s nagy fensőséggel nézett az ifjúra.
— Haj, hol vagy te, Jancsi? Hát nem tanultad, hogy a test csak a föld? Éppen olyan, mintha azt mondanád: a csuhámat is Isten teremtette. Mert hiszen a csuha gyapjú, a gyapjú a birkán terem. A birkát is Isten teremtette. Tehát a gyapjút is. És ilyeténképpen a csuha is Isten teremtése. A csuha nem barát, és a föld nem ember. Isten lehelete az ember.
— Testbe foglaltan.
— Most testbe foglaltan. Most. Érted? Most. De ki tudja, mikor lehelt ki engem Isten? Ez-e az első testem? Vagy ez már a második? Vagy a századik?
— Hát te is azt gondolod...
— Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test
Ezt mondva diadalmasan nézett Jancsira.
Jancsi a fejét rázta.
Ábris hümmentett: — Látom, hogy nem értesz. De hát hogyan nem lehet azt érteni, hogy a test csak hús. Olyan hús, amilyet a székekben mérnek. Ha megrothad, dohos. A lélek ellenben Istenből való valónk. A lélek nem rothad meg, hanem visszaszáll Istenhez. De vajon maga elé bocsátja-e Isten, ha elszennyeződött? Nem hiszem. Inkább gondolom, hogy visszakergeti. A földre. Ád neki új testet. Helyezi szenvedések közé, hogy mindig azt kelljen mondania, éreznie: "Jaj nekem! Én szerencsétlen vagyok. Én szenvedek. Én így, én úgy..."
Mert a testi javakba merült ember nem érzi az én-t. Sose mondja:
"Én boldog vagyok. Nekem gyönyörűség az életem." Az én el van benne homályosodva, mint a gyémánt a szemétre került gyűrűben.
Azért szenvedünk tehát akaratlanul vagy akarva, hogy a lelkünk tisztuljon, erősödjön."

További ide kapcsolódó írások:
Gárdonyi Géza: A csillagnéző ember
Vida Dénes: A misztikus Gárdonyi