2010. június 17., csütörtök

Megérinteni a boldogságot

Az örökkévalóság felé törekszünk, a tökéletességet akarjuk elérni. Ha készítünk valamit, szeretnénk a legjobb eredményt, s hogy másoknak is tetsszen. Az életünket szeretnénk a jó irányba vinni, hogy az legyen egészséges, izgalmas, tartson sokáig, s érezzük jól magunkat. A párkapcsolat működjön jól, legyen szerelem és boldogság. Keressük a tökéletes társat, a nagy Őt. Mindenből a legjobbat. Ami meg nem tetszik, ami nem érdekel, ami unalmas, az egyáltalán ne is létezzen. S ha már minden jó, akkor az tartson is örökké. Ez a mennyország, a paradicsom, az utópia, amire törekszik számos vallás és filozófia követője, szó szerint milliárdok.

A Buddha, felismerve a világ mibenlétét, azt tanította, hogy az élet minden formája szenvedés. Szenvedés azért, mert rossz dolgok történnek velünk, s szenvedés azért, mert jó dolgok történnek velünk, de még az is szenvedés, ha épp nem történik semmi. A szenvedés oka a vágy, a vágy arra, hogy minden jól menjen, minden szép legyen és tökéletes. De a szenvedést és a vágyat legtöbbször fel sem ismerjük, annyira el vagyunk merülve benne. Figyelmünket folyamatosan leköti az, hogy mindenféle dolgokkal kielégítsük a vágyainkat, s az, hogy vagy épp örüljünk amikor sikerül, s mérgelődjünk, amikor nem. Mindenesetre a vágy az, ami napról napra hajt, egész életünkön át. Hiába tudja mindenki, hogy egyszer meghalunk, mégis úgy élünk, mintha sosem lenne vége. Ezen fontos elgondolkozni ahhoz, hogy értsük a buddhizmust.

Szenvedést okoz rossz és jó esemény is, mert nincs állandóság, nincs tartós állapot. A rossz megjelenik, a jó elmúlik, a jó megjelenik, a rossz elmúlik. Amikor rossz a helyzet, azt akarjuk, hogy jó legyen. Amikor jó a helyzet, nem akarjuk, hogy rossz legyen. Így folyton a maradandó boldogság után futunk, s nem érjük el. Ezért szenvedés minden állapot, mert elhisszük, hogy létezik tökéletesség.

De ez nem csak az élet hétköznapi dolgaira igaz, hanem a szellemiekre is. Elképzelünk egy tökéletes belső állapotot, ahol béke és nyugalom van, amit nem zavarnak meg érzések és gondolatok. Még ha ideiglenesen sikerül is elérni egy ilyet, elmúlik. Elgondoljuk, hogy létezik egy valódi, végső tudatunk, ami mindig tiszta és nyugodt. Sose találjuk meg. Mert ha bármit is találunk, ahogy megleltük, úgy el is veszítjük.

A Buddha különböző erdei remeték tanítását sajátította el, mely a meditáció és aszkézis megannyi fajtáját magában foglalta. Mindezt tette annak a felismerése után, hogy a világi élet nyújtotta gyönyörök, amiből kijutott neki bőven, nem vezetnek kielégüléshez. De hat év szorgalmas tanulás után arra jutott, hogy az aszkézis és a különböző mély meditációk sem nyújtanak megoldást. Ekkor leült egy fa alá az árnyékba, eszébe jutott egy kellemes gyerekkori emlék, s ez a kellemes érzés áthatotta, aminek következtében elméje egyre jobban elcsendesedett, majd pedig meglátta összes előző életét, aztán a lények vándorlását jó és rossz tetteink szerint, végül felismerte a szennyeződések megszűnését.

Ez összefoglalható a függő keletkezés tizenkettes láncolatában is, ami megmutatja egyrészt azt az általános elvet, hogy a jelenségek egymással kölcsönös függésben jönnek létre és szűnnek meg, másrészt hogy a tudatlanságból, a négy nemes igazság nem tudásából, hogyan jutunk el a szenvedésig. A vágy, a szenvedés megszüntetéséhez el kell jutni arra a felismerésre, hogy nincs állandóság, nincs tökéletes állapot, hanem változás van. Értelmileg felfogni ezt nem olyan nehéz, bár gyakran felmerül az, hogy azért bizonyos dolgokról úgy érezzük, hogy állandónak kell lenniük, amik nem változnak, amik ugyanúgy vannak minden pillanatban. Hogy ezen túljussunk, nem csak megismerni és megérteni kell a Buddha tanítását, hanem közvetlenül megvizsgálni is.

Ezt a vizsgálatot pedig meditációval tehetjük meg.* Figyeljük meg azt, hogy az érzékszervi benyomások hogyan változnak, megjelennek színek, hangok, szagok, ízek, hideg, meleg, stb. Folyamatosan új és új benyomásokat tapasztalunk. Ha jobban figyelünk, akkor észrevehetjük, ahogy például egy hang, vagy egy alak megjelenik, fennáll, majd eltűnik. Minden egyes benyomás ezt a mintát követi, jön és megy. Lehet azt, hogy csak egyetlen érzékterületet választunk ki magunknak, mint a hangok, de lehet az összeset is egyszerre. A lényeg, hogy adjuk át magunkat a benyomásoknak, de ne vesszünk el bennük, vagyis ne kövessük őket, ne akarjuk megtartani. Ha valami mégis felkeltené a figyelmünket, vegyük észre, s álljunk vissza arra, hogy csak éberek vagyunk a dolgok megjelenésére, fennállására és elmúlására.

Ha a testi érzékszervi benyomások figyelésével eltöltöttünk annyi időt, hogy már ne ragadjanak magukkal, akkor térjünk át az elme szemlélésére. A gondolatok és érzések ugyanúgy megjelennek, fennállnak és eltűnnek, ahogyan a külső benyomások is. Bármi is jusson eszünkbe, bármit is érezzünk, az elmúlik. Lehet az szép gondolat, vagy egy kellemes érzés, elmúlik, ahogyan a visszataszító képzetek is. Még ha azt gondolnánk is, hogy de a figyelő az megmarad, ez a gondolat is elmúlik. Mi több, bárhogy is erőlködjünk, nem tudunk semmi megtartani örökre, mert megszűnik.

Nem marad meg semmi örökre, ennek felismerésével képesek vagyunk elengedni, bármiről legyen szó. Ha el tudjuk engedni, akkor nem köt meg. Ha nem köt meg, akkor nem hiányzik. Ha nem hiányzik, akkor nem vagyunk elégedetlenek. Így tapasztalható meg saját magunk számára az, hogy a Buddha tanítása valóban az az út, ami elvezet a szenvedésből a szenvedés megszüntetéséhez. Ezt nem külső hatalomtól nyerjük el, nem is valamilyen magasztos tudatállapot elérésével és megtartásával, hanem a belátással, hogy a külső és belső dolgok egyaránt változnak.

* Erről a fajta meditációl (ill. annak előkészítéséről) szól EZ és EZ az útmutató.

1 megjegyzés:

plumbeus írta...

Ha esetleg érdekel vkit az abszolút, a mennyország és ilyesmi mire vonatkozó bejegyzésre egyebekben reagálni nem tudok hogy úgy mondjam.

http://www.libri.hu/konyv/a-feltetlen-es-a-veges.html