2009. április 4., szombat

Szerzetesek és Világiak

Mozgásba lendült a buddhista blogszféra. Egyre több poszt jelenik meg (ami jó), de bennem érlelődik egy kérdés, miszerint kik és kiknek írnak itt?
A buddhizmusban a kezdetektől két csoport, a Szerzetesek és a Világiak egymás mellett és egymást támogatva voltak jelen.
A praxist, a filozófiai vitákat a szerzetesek képviselték, akik "főállásban" a buddhista út mellett kötelezték el magukat. Míg a lelkes amatőrök (Világiak) hétköznapi nyelven fogalmazták meg, élték meg a tanítást, nem merülve el a filozófiai mélységeiben. Ők kolostorokat tartottak fent, szúpákhoz adták a pénzt és munkaerőt. A Tan terjesztését a szerzetesek vállalták magukra, de az infrastruktúrát, (a hallgatókat, a helyet) a világiak teremtették elő.
Ez a felosztás jól működik immáron 2500 éve.
Viszont a mai buddhista blogszféra valahogy irányt tévesztettnek tűnik, amiként a hazai buddhizmus is. Félállású szerzetesekként féláálású szerzetesekhez szólunk.
Nehéz a helyzet mert nincsenek főállású szerzeteseink és nincsenek világiak sem akik elfogadnák hogy ők (csak) világiak. Mivel nincs lehetőség sem szerzetessé válni, sem teljes értékű világivá aki saját döntése alapján választja az útját. Így félszerzetek vannak. És olyan bloggerek, kik nem tudjá "kire lőjjenek".
Nem hiszem, hogy erős szerzetesi réteg nélkül van esélye a hazai buddhizmusnak. Pláne akkor ha mindenkit műkedvelő szerzetesként definiálunk. Így a kérdések, viták egyszerre lesznek amatőrök és intellektualizálók.

Lehet hogy sikerül kialakítani egy erős és működő buddhizmust szerzetesek nélkül is (bár erre nem ismerek példát), de szerintem bizonyosan nem az az útja, hogy az amúgy világiakat néhanap beöltöztetjük szerzetessé, vagy olyan kérdésekkel problémákkal bombázzuk őket, mely megválaszolása évtizednyi szerzetesi tapasztalatot igényelne más helyen.

14 megjegyzés:

Szatori írta...

üdv,

szerintem a léttapasztalat és egy személy "metafizikai pozíciója" nem azon múlik, hogy szerzetes-e vagy sem...

elsőkézből hallok "gyakorló théraváda-szerezetesekről", akik workshopjaik szünetében a tévé előtt cigiznek, ha éppen nem kalasnyikovval rohangálnak autókat felgyújtani...

emellett számos példát lehetne felhozni a szerzetesi élet visszáságaira, beteges vadhajtásaira is... úgyhogy úgy tűnik, nincs biztos recept a valóság felé vezető úton (ne feledjük: valami miatt a buddha is elhagyta mestereit, közösségeit)...

egy ürességmeditációs tapasztalat ad absurdum realizálható intuitíven, spontán is, egy laikus által is, pl. egy benyomás, váratlan tudatélmény hatására, emellett élhet valaki száz évig is kolostorban, hogy ha létvakságban szenved, és képtelen túllátni a tapasztalati horizontjain

harmadrészt minden azon múlik, ki milyen céllal, és kiknek írja internetes naplóját
:)

de értelek, és nagyjából osztom a véleményed

én öt éve buddhista zsinatot követelek, éppen az általad leírtak miatt: hogy híd jöjjön létre a laikus érdeklődők és a gyakorlók között

békesség

Szatori írta...

ps:

a buddha egyébként -egységben minden tanítóval ill. tradícióval - az elvonultságot, az egyedüllétet és a magányt tanácsolta a szerzeteseinek az elmélyedés-meditáció-kontempláció megfelelő módjául....

béke

Roni írta...

Sziasztok!

Yoscha, ezt írod: "olyan kérdésekkel problémákkal bombázzuk őket, mely megválaszolása évtizednyi szerzetesi tapasztalatot igényelne"

Milyen kérdésekre gondolsz? (Nem kekeckedem, érdeklődöm.)


EZ meg egy könyv arról, miért ilyen a buddhizmus Nyugaton.

Üdv!

R.

Astus írta...

A probléma felvetése jó, s bár elsődlegesen a magyar körülményeket érinti, részben az általános nyugati helyzetet. Azzal teljesen egyetértek, hogy csak a szerzetesség képviselheti megfelelő mélységben és tartósan a buddhizmust. Akik jelenleg világi tanítókként funkcionálnak hazánkban, azok egyszerűen világi tanítók, akik szükségszerűen a kezdő szerzetes alá sorolandóak rangsorban. Persze nem arról van szó, hogy "keleten" ne lettek volna világi tanítók, vagy ne lennének most. Van egy pár igen kiemelkedő világi személy. De ezeket nagyjából úgy lehet kezelni, mint a katolikusoknál a szenteket, igen kevés van belőlük és nagy ritkaságnak számít. A többsége a világiaknak világi, s ha nyugati emberről van szó, akkor is. Alaposabban vizsgálva ezek a nyugati világiak még annyira sem tudnak kapcsolódni a buddhizmushoz, mint a keletiek, minthogy hiányzik belőlük az elköteleződés. A többségük vagy pusztán intellektuális, vagy terápiás módon közelítik meg a Dharmát. Ezzel együtt van létjogosultsága jelenleg ezeknek a világiaknak, mert úgymond magvakat ültetnek el, ami megteremti a lehetőségét a szerzetesség megjelenéséhez. Az viszonylag mellékes ebből a szempontból, hogy a világi tanítók jelentős része nem érti a buddhizmust és nem is hisz benne. A követőikről nem is beszélve. De mondom, a fontos az, hogy lehetőséget teremtenek valami jobbnak.

Szatori írta...

Azt hiszem, hogy egy személy belső spirituális tudása külső vallási jegyek, titulusok, égtájak szerinti élőhely és világi foglalkozás alapján megítélhetetlen, és semmiféle automatikus összefüggésben sincs azzal.

Azt gondolom, hogy az egyetlen vallás az Igazság, ami független a tértől és az időtől, tanítóktól és szerzetesközösségektől, világiaktól és nem-világiaktól, tradícióktól és megosztottságoktól...

A Tant látni és megérteni, átélni és megvalósítani - mindezektől független dolog. Aki érti a Tant, az már nem "buddhista", nem "keresztény", nem "muszlim", és nem "zsidó"; de nem is "szerzetes", vagy "világi".

Én magam is ódzkodom ezektől a kategóriáktól, soha nem is szerettem azokat használni.

Milaba írta...

Értem én, csak az nem teljesen világos számomra, hogy mit is akartok? Átgondolom "hangosan".
pl.: sok buddhista könyvet olvassanak a buddhák és plusszként még magyarázzuk el nekik mi a buddhizmus, ha nem értenék így sem?
pl.: favorizáljuk azt a szerzetességet,aminek leélése után ezrével folynak át nyugatra a tudatáramlatok újraélni és segíteni és segítve megemészteni a valóságot? (De van bőven itt bőven zsidó rabbi "reinkarnáció", keresztény misztikus "reinkarnáció", stb.) Nem lehet, hogy nem az a lényeg, hogy mit hagytunk a hátunk mögött, hanem épp most mit teszünk, pláne ha valami újat szül az egész világ mi pedig 2000-2500 éve alszunk...?
pl.: fordítsunk és/vagy gyűjtsünk több ezer szöveget mikor pl.: Jézus és Buddha is ellene volt, valójában nem is értette minek? Gyűjtsük, mint az érdekes újságot, csak ennek az lenne a címe, ha elég bátrak lennénk kiírni, hogy hírek önmagadról...
Pl.: Jézus, vagy Buddha gondolatainak esszenciáját hordozza "bármelyikük egyháza"? Buddháét a jelenleg legtöbbet emlegetett két tanítványa sem értette meg. Aki meg igen, annak nincs is neve, eltűnik a mindenségben. Nem ír honlapot, blogot, nem lesz buddhista, de keresztény sem.
Pl.: miért nem meri kimondani senki, hogy vallással csak a támaszra szoruló psziché foglalkozik? Tisztelet a kivételnek, bár nagyrészük az előbbiekből él.
Pl.: a vallások miért épp most erősek nagyon? A háborúban elfogyott apaállomány, majd a negyven év utáni "ezt teheted" kitöltetlen űrét az apakomplexus csúcsa, a vallásos lelkület töltötte ki?
Pl.: a sérült pszichének jót tesz a szerzetesség, a vallás, a tudással megszerezhető spirituális hatalom?

Astus írta...

Szatori!

Miféle igazságról beszélsz, ami minden valláson túlmutat? Amint elkezded meghatározni, akár csak annyival is, hogy nem meghatározható, már állást foglaltál. Már azzal is egy nézetet képviselsz, hogy azt mondod, van egy vallásokon túli igazság. Ez egy elképzelés a sok közül, amit ha tetszik betehetünk a teozófia, vagy a new age kategóriájába. A buddhizmus meg egy másik kategória, a kereszténység pedig egy harmadik.

Milaba!

Sajnálatos ez a megrögzött vallásellenes hangvétel. De ennek a filozófiának is megvannak a maga követői. Az már egy másik kérdés, hogy mire jó ezt a szemléletet fenntartani.

Milaba írta...

Mindkét kérdést tovább bontanám, ha félreérthető voltam.

Nincs vallásellenes hangvétel, ha valódi vallásról beszélünk.
A vallások azonban jelenleg gyengék, az emberek szintén.
Az embereknek a Buddhai vagy Jézusi "igazság útja" helyett vallások kellenek, a vallásoknak meg emberek. Mindenki jól járt.
Az emberek tudatalattijában ez történik: ez megvéd, ezt megértem, ezt elfogadom, e-mögé elbújhatok, nem kell küzdenem mert áldozok, éneklek, újongok. Ezzel vissza van igazolva a személyiség. Elkészült egy ember, egy vallásos lelkület.

A valódi vallás azonban ezt is felszámolja. Ha nem akarja, akkor az elindított folyamat kényszeríti.
Egy gyönyörű ünnephez érkezünk, ami egy olyan emberről szól, aki ezt megcselekedte.

Érdekes volna megkérdezni Jézustól, hogy mire jó ezt a szemléletet fenntartani, amikor útját végigjárva elhalón azt kérdi:
Éloi, Éloi lama szabachtani?

Érdekes volna megkérdezni Buddhától, hogy mire jó ezt a szemléletet fenntartani, amikor útját megkezdvén elhagyja a született gyermekével együtt a biztonságot, a jólétet, a családot.

Szerintem nem mindegy, hogy valaki a vallás útját taposva jut Önmagához közelebb, vagy a vallás tapos rajta.

Egyetértek Veled és mindenki mással, hogy a vallásoknak rendkívül fontos szerepe van/lehet abban, hogy az alattuk fekvő, önmagát tapostató ember személyiségét segítsék feltárni és ilymódon valóban megerősítsék ahhoz, hogy el bírja viselni a leírhatatlanul egyszerű egy-szerű valóságot.

Az első lépés szerintem az, hogy valaki felismerje, hogy tapostat magán, és azt is, hogy azt miért teszi. Valójában csak ez van.

Elnézést a képzavarokért, de nagyon szeretem őket.

Névtelen írta...

Megvédeném Milaba Barátomat, bár ismervén nem szorul rá. És nem is feltétlenül értek vele egyet. De az bizonyos, hogy Buddha útját taposni kell és nem Buddhát követni. Mivel az egyik a megvilágosodás felé visz a másig pedig a hit világába. Ahol vagy fundamentalista módon szó szerint értelmezzük a szövegeket - elfelejtve, hogy ezek példázatok, vagy csak a mögöttes mélyebb értelmet kutatjuk olyan dimenzióba emelve azokat, mely túl mutat a hétköznapi példázatokon.
Véleményem szerint mindkettő vallási hozzáállás. A középúton járók nem ezt követik.
A felébredés nem a szent szövegekben van, bár nem is ellentétes azokkal.
Nem ellentétes a vallási meggyőződéssel, de támaszt sem talál benne.

Astus írta...

Én megértem, ha a buddhizmust emberek egy kalap alá veszik a többi vallással, mert természetesen ennek is megvan a maga alapja. Amit először látni kell, az az, hogy egy vallás több rétegből áll. Van a népi szint, a papi szint, s a szereztesi szint. A népi szinten egy vallás az gyakorlatilag a kultúra része, hagyomány, ami rengeteg más filozófiával és vallással keveredik. A papi szint az a főként hitre és elméletre épülő forma, ahol megtalálható a vallás legszembetűnőbb önálló mivolta, s nem keveredik másokkal. De ebben a formában a vallás célja egy viszonylagos érzelmi-gondolati stabilitást adni az emberi életben. A szerzetesi fokozat pedig az adott vallás leghívebb követőit takarja, akik az életüket hátrahagyva csak a vallásért vannak, s annak legmagasztosabb eszményeit kívánják megvalósítni.

Ha vallások közti összehasonlítást akarunk végezni, vagy egyáltalán vallásokról véleményt mondani, akkor azt annak a papi szintjéről szokás, mert az egyrészt a hivatalos változat, másrészt elérhető mindenki számára.

A buddhizmusban a szerzetesség ezért fontos, mert az egy keretet ad a vallás legfelsőbb minőségének megjelenésére. Szemben például a világiak, nos, azok gondolnak mindenfélét, nincs semmi rendszer, nincsenek szabályok, s ennek következtében nincs ortodoxia sem. S ha nincs hivatalos tan, akkor onnantól a vallás kihalt, mert megszűnik szervezettnek lenni. (lásd a vallást, mint hitközösség, szemben az egyéni hitekkel)

Azzal kapcsolatba, hogy a vallás tapos az emberen, vagy az ember a valláson, nos, én nem tudok egy olyan vallásról sem - persze lehet, hogy van - ahol ne az lenne az első feltétel a tagsághoz, hogy az illető elfogadja az adott vallás tantételeit. Ez a buddhizmusban a menedékvétel. Értelemszerűen aki nem a Három Kincset tekinti legfőbb és egyedüli menedéknek, az nem buddhista, hanem valami más. Igaz, hogy az ember használja a tanításokat a saját (és mások) boldogsága érdekében, de ezzel együtt be is hódol. Akik meg nem kívánnak behódolni, azok kívül maradnak. Amivel persze semmi gond, csak így már nem lehet sem használni, sem követni egy vallást.

Röviden, hit nélkül nincs tudás.

Névtelen írta...

Szívemből szólsz és mégsem.

F@szom tudja mi az a "három kincs" pedig buddhista tanító vagyok a diplomám szerint.(Persze tudom, de ez így nekem túl "lejáratott".)
A hiten taposást úgy értem, hogy egyéni ösvényt kell taposni, mert a kijárt út mindig valaki más útja a megszabaduláshoz. Azon nem az én szabadulásomhoz juthatok, hanem maximum azéhoz aki előttem kitaposta.

Astus írta...

És pontosan erről van szó. Egyetlen fajta szabadulás létezik, amit a Buddha is megvalósított. Nincs második, vagy harmadik változat. Továbbá egyedül a Nemes 8as Út van, mint ami elvezet ahhoz a megszabaduláshoz. Az már egy másik kérdés, hogy egyénileg nézve mindig vannak személyes vonások a gyakorlásban is, attól függően, kinek mire van szüksége. De végül a probléma ugyanaz mindenkinél, a három méreg, s a megoldás is ugyanaz. Ettől még mindenkinek megvan a maga személyes tere és szabadsága, hogy összerakja a tutaját.

Milaba írta...

Leginkább meg boldog névnapot a Zsoltoknak.

Lemon Alvarez Sanchez Gonzalez Hernandez Ramírez írta...

Németországban, Olaszországban, Franciaországban komoly tibeti buddhista kolostorok vannak, mind a négy irányzatból.
A világiaknak van egy olyan fajtája, amit mahásziddhának hívtak indiában, és őrült jóginak tibetben, meg csak simán jóginak/neldzsorpának, ami nem szerzetes, mert nem tesz le fogadalmakat, de nagyon komoly gyakorlatokat végez.

Ne feledd, hogy a buddhizmus gyerekcipőben jár Nyugaton, hiába találkozott vele a gyarmatosító társaság, meg Kőrösi Csoma 200 éve, csak Tibet megszállása óta repültek ki valóban a legteljesebb buddhista tanítások tibetből.
Nem mintha a többi irányzat kevesebb lenne, de a legtöbb tanítást tibetben őrizték.